Hétfőn az utazás miatt igen nyomott és álmos hangulatba kerültem. Jó ideig nem is kellett senkivel kommunikálni, hiszen csak Robert volt ott egyedül. Kettő fele beesett Marco kolléga, majd háromkor megjöttek az angol barátaink is. Ugye Steve és Jason az új srác. Ez a Jason ugyanolyan jókedélyű volt, mint a többi megismert angol. Talán nem is beszélt annyira kásásan, hogy ne lehessen érteni. Unérthetőségben mindenképpen Steve barátunké a pálma. Lementünk kávézni, és valami jópofa történettel akartak feldobni, de nem volt szerencséjük. Angol tudásom az ájdonno-ra csökkent aznap. Égett is a pofám rendesen, mert tök lelkesek lehettek. És ugye az is ott van, hogy első benyomást csak egyszer lehet tenni. Mindenesetre belebújtam a képernyőmbe és dolgozgattam rendesen.
Este kiderült, hogy hiába van mindkettő szobában ajzat, nem lehet netelni, mert az egyik ajzat az nem nethez van. Ezt a további napokban próbáltuk kommunikálni a hotel tulajdonosok felé, de a probléma átütő ereje elakadt a recepciósok nem kielégítő informatikai tudásán. Mondták, hogy szakembert kell hívni, és lehet, kibontani a falat. Hiába mondtuk nekik, hogy beújítunk egy wireless routert és meg van oldva a probléma. Kb. mintha markológépet bérelnénk virágültetéshez. Persze, ha szorul a hurok a net nélküli informatikus sokmindenre képes kétségbeesésében. Még a netmegosztást is sikerül összelőnie kínjában, kikerülve a winfos beépített buktatóit, mint például a dns kezelés stb. Jelen pillanatban az a szitu, hogy az én kis laktokom ontja magából a rádiósugárzást és bárkinek internet hozzáférést szolgáltat, aki tudja az eeeeeeeeeettt jelszót, valamint az ipje benne van a tűzfalszabályzatok listájában. 13-án kiváltjuk ezt az áldatlan állapotot - jelen pillanatban egy tíz méteres kábel szeli ketté a szobát és a folyosót, mert én a távolabbi szobában - ahol a nem működő ajzat van - vagyok.
Van egy érdekes történetem a svájci törvényekről. A svájci állam ha állampolgára az euban vásárol 75-240 euró közötti összeget (Tipikusan egy hetes nagybevásárlás költsége ennyi. Ugyanis svájci embereink előszeretettel mennek át ausztriába a sparba vásárolni, mert nem csekély szinten olcsóbbak ott a termékek, mint itt.) akkor az állam az áfát visszaadja kpban a határon az illetőnek. Ez úgy működik, hogy bejössz a határon, félreállsz a kocsival, bemész az erre kijelölt épületbe, mondod, mi a helyzet, adod a számlát. Lepecsételik. Átmész a másik ablakhoz, kifizetik kp-ban ott helyben. Ez mondjuk ha nálunk vásárolsz az majdnem 50 eurós összeg lehet. Persze az áfát - ami itt 7,5% - be kellene fizetned, de az emberek nem teszik. Az állam meg nem foglalkozik ezzel a dologgal. Nálunk persze ez sem működne, hiszen gyorsan beindulna a számlaturizmus.
Állítólag autót is úgy lehet még olcsóbban szerezni, hogy megrendeled németben és behozod Svájcba. Itt is elég komoly összeget lehet nyerni vele. De ezt már jobban nézik, hiszen jóval nagyobb érték is. Viszont, ha Svájcban veszel kocsit, akkor eléggé beindul a seggnyalás protokol a kereskedéseknél. Ilyen három évig ingyen szerviz, gumicsere, téligumikészlet stb, az alap. Aki ezt nem ajánlja fel alapból az be is csukhatja a boltot. Ma láttam egyik háznál egy moszkvicsot, de jó állapotban volt. Csak néztem, hogy ez mit csinál itt.
Érdekes módon a katonai jelenlét elég erős volt az elmúlt napokban. Ugye a vonatos megérkezés reggelén az a pár katona gépfegyverrel az állomáson nem volt bizalomgerjesztő. Aztán egyik nap jött egy hadoszlop az úton, pár teherkocsi, 4-5 páncélozott autó, 3 tank és mentek szépen át a hídon Liechtensten felé. Persze az is lehet, hogy az autópályára hajtottak rá, bár tankkal azért kicsit necces. Liechtenstein amúgy marha pici egy valami, kocsival 20 perc egyik végéből a másikba. Lehet oda mentek a tankok is. Hallottam pár érdekes sztorit a katonasággal kapcsolatban. Egyrészt állítólag a rendőrség a katonaság egy része. Ezért sokkal szigorúbbak. Másrészt itt is vannak vaskalapos katonák. Valami lövészgyakorlatra mentek tankok egy megadott helyre, ahol volt valami ház, mint célpont. Aztán kijött a tulaj, hogy húzzanak a fenébe a kertjéből a tankokkal. Mire a parancsnok mutatta, hogy itt a parancs, ez a lőtér és itt van dolguk. Aztán a végén kihívták a rendőrséget és azok kiderítették, hogy elgépelték a terület címét, ahova kellett volna a katonáknak menni. Ezen a kollégák nagyon jót mulattak, sajnos nem értettem teljesen a történetet, de a lényeg ez volt. A tankokon kívül még a héten sok átrepülés volt a város felett. Régebbi típusú vadászgépek voltak, nem modernek, de marha gyorsan és alacsonyan tolták neki. Csak úgy kapkodtuk a fejünket, hogy ez mi volt.
Csütörtökön megint kitalálta a Robert, hogy menjünk el együtt munka után kajálni valahova. Első célpont egy olasz étterem volt, de ezt portugálra módosítottuk. Ez nagyon jó ötlet, mert nem szeretem a tésztát és ezért az olasz kajáért sem vagyok oda teljesen. Majdnem a kistóig kellett sétálni az étterem miatt, de megérte. Kinézetre nem volt az az extra hely. Például linóleum volt a padlón és inkább kocsmának tűnt. Nagyon finom ételeket készítettek benne és az árakon erősen elgondolkozott az ember. Még akkor is, ha van rá egy adott kerete. Macro folyami halat kért, Steve meg valami tengeri félét. Persze Marco szerint Steve volt a finomabb. Frigyes disznósültet kért tükörtojással, Robert maradt a jó öreg CordonBluenél. Én meg báránysültet ettem borsmártásban. Szokás szerint iszonyat puha lett a well-done szteak is. Frigyessel megint csak megerősítettük, hogy ezek tudnak sütni, de rendesen.
Sokáig szemeztem a borokkal, de a 30 franktól kezdődő árak és a német nyelvű leírás eltántorított tőle. Meg amúgy is finnyás vagyok, jó kis tokaji muskotály, aszú vagy eszencia való az én elbaszott ízlésemnek. Vörösborból - hála SZIF-es éveimnek és a töménytelen kannás, tablettás bornak csúfolt folyadéknak - csak egyfélét iszok. A portugál édes-vöröset. Ezt bármelyik nagyobb üzletláncnál be lehet szerezni, Ruby Oporto, Twain Oporto és hasonló neveken futó, 15-20% körüli édesborok, üvegenként 3000 ft körüli áron. Azért szeretem ezeket, mert finom édesek és két decitől keresztbe állnak a szemeim. Erre itt a nagy választék és csak nézegetem az étlapot. A helyzetet Marco mentette meg, aki körbekérdezte, hogy vajon ki inna egy kis portóit. Steve vezetett és már sörözött, ő kivételével mindenki benne volt, hogy egy tíz éves bort elkortyoljunk 40 frankos áron. Aztán persze ezt a végén Robert fizette, akinek kicsit nagyobb a kerete, mint nekünk. Persze a bort megfelelően, hatalmas poharakban tálalták és az íze is olyan volt, mint amit a portugál boroktól előismeretem által elvárnék.
Érdekes volt, hogy Robertnél megint megfigyeltem, hogy a kajájának a felét eszi meg, és a borának is a felét itta meg. Hazafelé rákérdeztem, hogy ez miért van. Ő így védekezik az elhízás ellen. Mesélt a fiatalkoráról is, mikor rendőrnek állt. De egyrészt a bőrszíne miatt sok atrocitás érte, másrészt mivel osztályelső volt, kinevezték főnöknek, ami szintén a bőrszín miatt sok embernek cseszte a szemét. Aztán megunta és elment az IT szakma felé. Mindezen érdekes dolgok történtek pediglen 1977-ben.
Én azért nem tartom magam rasszistának, mert nálam nem az ember bőre, hanem a viselkedése és a jelleme az, ami döntő. Roberttel semmi bajom és kedvelem is. Furcsa, hogy valaki csak azért ítél el valakit, hogy barna vagy kék vagy nemtommilyen a bőre, hiszen lehet az illető ennek ellenére jó fickó is.
Hazafelé még egy érdekes dolog történt, találtunk egy görög éttermet, ami talán inkább gyorsétterem, mint étterem. Mindenesetre "Gyros" hirdette a felirat, amit legközelebb jobban meg fogok vizsgálni, az tuti.
Csütörtökön két érdekes dolog történt. Egyrészt meglátogatott Károly barátom pár napra. Ugyanakkor Masaru kitalálta, hogy csináljunk egy összejövetelt, közös ivászatot a hotel melletti kocsmában, ahol Lajcsival is voltunk múlt héten. Nagyon nem volt hozzá hangulatunk, de legyen.
Délben a coopban kajáltunk, úgy mindenki együtt. Azért mentünk oda, hogy eszünk egy kis salátát, aztán elég jópofa kajálás kerekedett belőle.
Az esti iváshoz másnak sem volt annyira hangulata. Mire odaértünk Károllyal, addigra az angolok seggében már izgett-mozgott a zabszem, menni készültek. Aztán Masaru kezdte nézegetni az óráját. Aztán éppen mentünk volna, mire beesett Marco, majd kicsivel később Pepe is. Velük is ittunk egy tiszteletkört, de annyira ők sem voltak lelkesek. Mindegy, egy ilyen is kellett.
Pénteken a szokásos fél nap feeling volt megint. Mindenki elhúzott korán, senki nem ért rá semmire. Ennek folyományaként délután háromra ketten maradtunk az irodában. Értelme sok nem volt, nem haladtak úgy a dolgok, ahogy kellett volna. Mi is leléptünk hat felé és elmentünk még világosban halakat etetni a cég mögött folyó patakban. Mert vannak ám benne halak szépen. Tipikusan beállnak a folyásirányba mondjuk a híd alá és ott csak úgy vannak. Érdekes volt nézni, ahogy ráraboltak a bedobott tésztára. Mostanában valahogy így járok: ha elmegyek pecázni halat sem látok, ha pedig nincsen lehetőségem horgászni - görögben és itt is - akkor ott vannak a halak és szinte kézből esznek. Aztán elsétáltunk egy másik tóhoz, hogy ott is megnézzük a halakat. Nagyon szép tiszta vize volt ennek is. de halat nem sokat láttunk benne. Hazafele a patak folyását követtük, és jó kis bicajutat találtunk.
Szombaton reggel blogoltam és a lemaradt adminisztrációmat csinálgattam. Károly elment St. Moritzba, reggel, vonattal. Reggel jó szar idő volt, esett az a szitálós, átáztató alattomos eső, szürke volt minden. Mivel a boltok bezárnak vasárnapra, ezért elmentem kaját venni. Ez jófajta grillcsirke, pritaminpaprika, csoki és ananászlé volt. Hazafelé láttam a gesztenyét áruló csákót. Szóltam Frigyesnek, hogy esetleg ha van kedve, vehetne, mert én nem tudok számlát kérni németül. Elment, vett egy kiló gesztenyét. És kapott számlát. A számla egy csomagolópapírra, ceruzával felírt adatokat tartalmazó, bélyegző stb nélküli kb. A4-es méretű lap volt. Biztosan megfelel a magyar számviteli törvényeknek. :)
Mielőtt ez bekövetkezett volna, elmentem futni. Kinéztem egy rövidebb, kb. 3 km-es szakaszt, gondoltam két megállóval lefutom. De annyira szar a kondim, hogy nem is tudom, hány megálló lett ebből. Szóval erre még gyúrni kell. Persze megint volt egy érdekes kontaktom a helyi lakosokkal. A futóút átment egy forgalmasabb úton. Kb. odáig akartam futni, szépen meg is álltam pár méterrel az úttól. Erre megálltak a kocsik,hogy átfuthassak. :) Én éreztem magamat hülyén, ahogy a legtöbb ilyen esetben szintén. Már tudatosan kerülöm, hogy úton átmenési szándékot tanúsítsak, mert megáll a forgalom. :) Mire hazajöttem jól kidöglöttem. Ettem csirkét és gesztenyét. Majd beültem pókerezni és 24-t nézni. Holnap Luzernbe megyünk, ami elvileg az egyik legszebb hely Svájcban. Remélem szép időnk lesz és lesz mit fényképezni. Jelen pillanatban minden 1200 méter feletti rész havas, akár még hógolyózhatunk is holnap. :)
Hazautat is terveztük a mai nap folyamán. Mivel ilyen nagy a lazaság, mi is el fogunk lépni korábban, lecsúsztatva az eddigi órákat. Jelen pillanatban az a terv, hogy repülővel fogunk hazamenni Zürichből. Ez a 20:45-ös járat lesz csütörtök este. Vissza pedig hétfőn hajnalban jönnénk. Nézegettük a különféle osztályokat. Van vagy tíz féle. A legolcsóbb és a legdrágább között tízszeres szorzó van. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lehet annyival drágább egy business premium osztályon a többihez képest. Illetve ez hogyan jelenik meg egy Malév gépen.
Este kiderült, hogy hiába van mindkettő szobában ajzat, nem lehet netelni, mert az egyik ajzat az nem nethez van. Ezt a további napokban próbáltuk kommunikálni a hotel tulajdonosok felé, de a probléma átütő ereje elakadt a recepciósok nem kielégítő informatikai tudásán. Mondták, hogy szakembert kell hívni, és lehet, kibontani a falat. Hiába mondtuk nekik, hogy beújítunk egy wireless routert és meg van oldva a probléma. Kb. mintha markológépet bérelnénk virágültetéshez. Persze, ha szorul a hurok a net nélküli informatikus sokmindenre képes kétségbeesésében. Még a netmegosztást is sikerül összelőnie kínjában, kikerülve a winfos beépített buktatóit, mint például a dns kezelés stb. Jelen pillanatban az a szitu, hogy az én kis laktokom ontja magából a rádiósugárzást és bárkinek internet hozzáférést szolgáltat, aki tudja az eeeeeeeeeettt jelszót, valamint az ipje benne van a tűzfalszabályzatok listájában. 13-án kiváltjuk ezt az áldatlan állapotot - jelen pillanatban egy tíz méteres kábel szeli ketté a szobát és a folyosót, mert én a távolabbi szobában - ahol a nem működő ajzat van - vagyok.
Van egy érdekes történetem a svájci törvényekről. A svájci állam ha állampolgára az euban vásárol 75-240 euró közötti összeget (Tipikusan egy hetes nagybevásárlás költsége ennyi. Ugyanis svájci embereink előszeretettel mennek át ausztriába a sparba vásárolni, mert nem csekély szinten olcsóbbak ott a termékek, mint itt.) akkor az állam az áfát visszaadja kpban a határon az illetőnek. Ez úgy működik, hogy bejössz a határon, félreállsz a kocsival, bemész az erre kijelölt épületbe, mondod, mi a helyzet, adod a számlát. Lepecsételik. Átmész a másik ablakhoz, kifizetik kp-ban ott helyben. Ez mondjuk ha nálunk vásárolsz az majdnem 50 eurós összeg lehet. Persze az áfát - ami itt 7,5% - be kellene fizetned, de az emberek nem teszik. Az állam meg nem foglalkozik ezzel a dologgal. Nálunk persze ez sem működne, hiszen gyorsan beindulna a számlaturizmus.
Állítólag autót is úgy lehet még olcsóbban szerezni, hogy megrendeled németben és behozod Svájcba. Itt is elég komoly összeget lehet nyerni vele. De ezt már jobban nézik, hiszen jóval nagyobb érték is. Viszont, ha Svájcban veszel kocsit, akkor eléggé beindul a seggnyalás protokol a kereskedéseknél. Ilyen három évig ingyen szerviz, gumicsere, téligumikészlet stb, az alap. Aki ezt nem ajánlja fel alapból az be is csukhatja a boltot. Ma láttam egyik háznál egy moszkvicsot, de jó állapotban volt. Csak néztem, hogy ez mit csinál itt.
Érdekes módon a katonai jelenlét elég erős volt az elmúlt napokban. Ugye a vonatos megérkezés reggelén az a pár katona gépfegyverrel az állomáson nem volt bizalomgerjesztő. Aztán egyik nap jött egy hadoszlop az úton, pár teherkocsi, 4-5 páncélozott autó, 3 tank és mentek szépen át a hídon Liechtensten felé. Persze az is lehet, hogy az autópályára hajtottak rá, bár tankkal azért kicsit necces. Liechtenstein amúgy marha pici egy valami, kocsival 20 perc egyik végéből a másikba. Lehet oda mentek a tankok is. Hallottam pár érdekes sztorit a katonasággal kapcsolatban. Egyrészt állítólag a rendőrség a katonaság egy része. Ezért sokkal szigorúbbak. Másrészt itt is vannak vaskalapos katonák. Valami lövészgyakorlatra mentek tankok egy megadott helyre, ahol volt valami ház, mint célpont. Aztán kijött a tulaj, hogy húzzanak a fenébe a kertjéből a tankokkal. Mire a parancsnok mutatta, hogy itt a parancs, ez a lőtér és itt van dolguk. Aztán a végén kihívták a rendőrséget és azok kiderítették, hogy elgépelték a terület címét, ahova kellett volna a katonáknak menni. Ezen a kollégák nagyon jót mulattak, sajnos nem értettem teljesen a történetet, de a lényeg ez volt. A tankokon kívül még a héten sok átrepülés volt a város felett. Régebbi típusú vadászgépek voltak, nem modernek, de marha gyorsan és alacsonyan tolták neki. Csak úgy kapkodtuk a fejünket, hogy ez mi volt.
Csütörtökön megint kitalálta a Robert, hogy menjünk el együtt munka után kajálni valahova. Első célpont egy olasz étterem volt, de ezt portugálra módosítottuk. Ez nagyon jó ötlet, mert nem szeretem a tésztát és ezért az olasz kajáért sem vagyok oda teljesen. Majdnem a kistóig kellett sétálni az étterem miatt, de megérte. Kinézetre nem volt az az extra hely. Például linóleum volt a padlón és inkább kocsmának tűnt. Nagyon finom ételeket készítettek benne és az árakon erősen elgondolkozott az ember. Még akkor is, ha van rá egy adott kerete. Macro folyami halat kért, Steve meg valami tengeri félét. Persze Marco szerint Steve volt a finomabb. Frigyes disznósültet kért tükörtojással, Robert maradt a jó öreg CordonBluenél. Én meg báránysültet ettem borsmártásban. Szokás szerint iszonyat puha lett a well-done szteak is. Frigyessel megint csak megerősítettük, hogy ezek tudnak sütni, de rendesen.
Sokáig szemeztem a borokkal, de a 30 franktól kezdődő árak és a német nyelvű leírás eltántorított tőle. Meg amúgy is finnyás vagyok, jó kis tokaji muskotály, aszú vagy eszencia való az én elbaszott ízlésemnek. Vörösborból - hála SZIF-es éveimnek és a töménytelen kannás, tablettás bornak csúfolt folyadéknak - csak egyfélét iszok. A portugál édes-vöröset. Ezt bármelyik nagyobb üzletláncnál be lehet szerezni, Ruby Oporto, Twain Oporto és hasonló neveken futó, 15-20% körüli édesborok, üvegenként 3000 ft körüli áron. Azért szeretem ezeket, mert finom édesek és két decitől keresztbe állnak a szemeim. Erre itt a nagy választék és csak nézegetem az étlapot. A helyzetet Marco mentette meg, aki körbekérdezte, hogy vajon ki inna egy kis portóit. Steve vezetett és már sörözött, ő kivételével mindenki benne volt, hogy egy tíz éves bort elkortyoljunk 40 frankos áron. Aztán persze ezt a végén Robert fizette, akinek kicsit nagyobb a kerete, mint nekünk. Persze a bort megfelelően, hatalmas poharakban tálalták és az íze is olyan volt, mint amit a portugál boroktól előismeretem által elvárnék.
Érdekes volt, hogy Robertnél megint megfigyeltem, hogy a kajájának a felét eszi meg, és a borának is a felét itta meg. Hazafelé rákérdeztem, hogy ez miért van. Ő így védekezik az elhízás ellen. Mesélt a fiatalkoráról is, mikor rendőrnek állt. De egyrészt a bőrszíne miatt sok atrocitás érte, másrészt mivel osztályelső volt, kinevezték főnöknek, ami szintén a bőrszín miatt sok embernek cseszte a szemét. Aztán megunta és elment az IT szakma felé. Mindezen érdekes dolgok történtek pediglen 1977-ben.
Én azért nem tartom magam rasszistának, mert nálam nem az ember bőre, hanem a viselkedése és a jelleme az, ami döntő. Roberttel semmi bajom és kedvelem is. Furcsa, hogy valaki csak azért ítél el valakit, hogy barna vagy kék vagy nemtommilyen a bőre, hiszen lehet az illető ennek ellenére jó fickó is.
Hazafelé még egy érdekes dolog történt, találtunk egy görög éttermet, ami talán inkább gyorsétterem, mint étterem. Mindenesetre "Gyros" hirdette a felirat, amit legközelebb jobban meg fogok vizsgálni, az tuti.
Csütörtökön két érdekes dolog történt. Egyrészt meglátogatott Károly barátom pár napra. Ugyanakkor Masaru kitalálta, hogy csináljunk egy összejövetelt, közös ivászatot a hotel melletti kocsmában, ahol Lajcsival is voltunk múlt héten. Nagyon nem volt hozzá hangulatunk, de legyen.
Délben a coopban kajáltunk, úgy mindenki együtt. Azért mentünk oda, hogy eszünk egy kis salátát, aztán elég jópofa kajálás kerekedett belőle.
Az esti iváshoz másnak sem volt annyira hangulata. Mire odaértünk Károllyal, addigra az angolok seggében már izgett-mozgott a zabszem, menni készültek. Aztán Masaru kezdte nézegetni az óráját. Aztán éppen mentünk volna, mire beesett Marco, majd kicsivel később Pepe is. Velük is ittunk egy tiszteletkört, de annyira ők sem voltak lelkesek. Mindegy, egy ilyen is kellett.
Pénteken a szokásos fél nap feeling volt megint. Mindenki elhúzott korán, senki nem ért rá semmire. Ennek folyományaként délután háromra ketten maradtunk az irodában. Értelme sok nem volt, nem haladtak úgy a dolgok, ahogy kellett volna. Mi is leléptünk hat felé és elmentünk még világosban halakat etetni a cég mögött folyó patakban. Mert vannak ám benne halak szépen. Tipikusan beállnak a folyásirányba mondjuk a híd alá és ott csak úgy vannak. Érdekes volt nézni, ahogy ráraboltak a bedobott tésztára. Mostanában valahogy így járok: ha elmegyek pecázni halat sem látok, ha pedig nincsen lehetőségem horgászni - görögben és itt is - akkor ott vannak a halak és szinte kézből esznek. Aztán elsétáltunk egy másik tóhoz, hogy ott is megnézzük a halakat. Nagyon szép tiszta vize volt ennek is. de halat nem sokat láttunk benne. Hazafele a patak folyását követtük, és jó kis bicajutat találtunk.
Szombaton reggel blogoltam és a lemaradt adminisztrációmat csinálgattam. Károly elment St. Moritzba, reggel, vonattal. Reggel jó szar idő volt, esett az a szitálós, átáztató alattomos eső, szürke volt minden. Mivel a boltok bezárnak vasárnapra, ezért elmentem kaját venni. Ez jófajta grillcsirke, pritaminpaprika, csoki és ananászlé volt. Hazafelé láttam a gesztenyét áruló csákót. Szóltam Frigyesnek, hogy esetleg ha van kedve, vehetne, mert én nem tudok számlát kérni németül. Elment, vett egy kiló gesztenyét. És kapott számlát. A számla egy csomagolópapírra, ceruzával felírt adatokat tartalmazó, bélyegző stb nélküli kb. A4-es méretű lap volt. Biztosan megfelel a magyar számviteli törvényeknek. :)
Mielőtt ez bekövetkezett volna, elmentem futni. Kinéztem egy rövidebb, kb. 3 km-es szakaszt, gondoltam két megállóval lefutom. De annyira szar a kondim, hogy nem is tudom, hány megálló lett ebből. Szóval erre még gyúrni kell. Persze megint volt egy érdekes kontaktom a helyi lakosokkal. A futóút átment egy forgalmasabb úton. Kb. odáig akartam futni, szépen meg is álltam pár méterrel az úttól. Erre megálltak a kocsik,hogy átfuthassak. :) Én éreztem magamat hülyén, ahogy a legtöbb ilyen esetben szintén. Már tudatosan kerülöm, hogy úton átmenési szándékot tanúsítsak, mert megáll a forgalom. :) Mire hazajöttem jól kidöglöttem. Ettem csirkét és gesztenyét. Majd beültem pókerezni és 24-t nézni. Holnap Luzernbe megyünk, ami elvileg az egyik legszebb hely Svájcban. Remélem szép időnk lesz és lesz mit fényképezni. Jelen pillanatban minden 1200 méter feletti rész havas, akár még hógolyózhatunk is holnap. :)
Hazautat is terveztük a mai nap folyamán. Mivel ilyen nagy a lazaság, mi is el fogunk lépni korábban, lecsúsztatva az eddigi órákat. Jelen pillanatban az a terv, hogy repülővel fogunk hazamenni Zürichből. Ez a 20:45-ös járat lesz csütörtök este. Vissza pedig hétfőn hajnalban jönnénk. Nézegettük a különféle osztályokat. Van vagy tíz féle. A legolcsóbb és a legdrágább között tízszeres szorzó van. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mi lehet annyival drágább egy business premium osztályon a többihez képest. Illetve ez hogyan jelenik meg egy Malév gépen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése