Két dolog volt újdonság a héten, egyik a kibontakozó világválság, a másik pedig a repülős hazautazás.
Válság
A világválság elég érdekesen ért. Egyik nap még csak beszélgettünk róla, hogy milyen problémák vannak az USA-ban, másnap meg teljesen sokkolt az index főoldala. Éppen reggel küldött egyetlen Babarum haverom egy sokkoló videót, arról, hogy az amerikai eladósodott családok mindenüket hátrahagyva költöznek ki a házaikból. Ez teljesen ledöbbentett és elszomorított. Hogyan képesek az emberek ész nélkül életben maradni a huszonegyedik században? Biztos a szociális háló és az Ensz menti meg a seggüket, ami vagy éhendöglés, vagy háború folyamán bármely normális korban már régen széjjel lenne fakkolva.
Miután ezen a videón felhúztam magam és ledöbbentem a végtelen emberi hülyeségen, a reggelinél is erről szólt a beszélgetés. Hogy gondolkoznak az amerikai emberek odaát, miért van ez a sok becsődölt hitel.
Napközben onnan jöttem rá, hogy nagy a gáz, hogy az arany ára - viszonylag erős dollár ár mellett - 100 dollárt ugrott egy nap alatt. Megint jócskán pozitívban vagyok, de ennek most nem örülök annyira. Pont eme csodaválság komolyabb fejezetének kipattanása előtt - kedden - kötöttük meg a szerződést a házunkra. Jó lenne nem belebukni és nem elveszíteni mindent, amiért eddig melóztunk. Napközben fura hírek láttak napvilágot a cégnél. Állítólag az SAP részlegen minden amcsiknak folyó fejlesztést leállítottak és a külsős kollégáknak másnapi hatállyal megköszönték a munkát. Hogy ebből mi igaz, azt nem tudom, de Lajos mondta, aki SAP-os és neki is tele lett a gatyája. Hirtelen felindulásból le is mondott a kocsivásárlási szándékáról. Mindenesetre jó nagy gebasz van a világban.
Másnap még az arany kereskedését is felfüggesztették annál a cégnél, ahol vettem régebben, mert áruhiány lépett fel, mindenki vette az aranyat.
Igazából sokat gondolkoztam, mi lenne a jó megoldás. Az nem biztos, hogy az állami segítség annyira jól megoldja a problémát. Hiszen sem az emberek, sem a bankok nem fognak tanulni ebből az esetből, nem lesz változás a fejekben. Az kellene, hogy hagyni néhány bankot éhendögleni az emberekkel együtt. Aztán legközelebb már nem akar a másik bank a csákó hatféle hitele mellé még egy hitelt rásózni. Másrészről meg ez az egész brókerszakma stb. egy nagy lufi, tartalom nélkül. Milyen elégedettek magukkal, mikor azt mondják, hogy ennyi pénzt csináltam. De hát nem csinált, mert nincsen mögötte tartalom, csak bűvészkedés a számokkal. Nincsen előállított érték. És emellett kapják a több száz milliós sikerdíjakat és büszkék magukra. Közben aki termeli a krumplit a földön, dolgozik napi 10 órában kemény fizikai munkát végezve, árut állítva elő, az meg nem keres annyit, hogy megélhessen. Pedig melyik nélkül lehetne élni? Tőzsde vagy kaja? Ritka elbaszott dolog ez a világ.
Egyéb dolgok
Kiderült a héten, hogy repülővel fogunk hazamenni, mivel Lajos most nem jön, meg azt is ki akartuk próbálni. Hosszas balfaszkodás után - ezt most nem részletezném, de a Malév oldalának is volt benn jócskán szerepe - sikerült megvenni két jegyet a pénteki Zürich-Budapest járatra. Eredetileg a csütörtökivel akartunk menni, lecsúsztatva egy napot később, de ezt mindkét főnökség megvétózta. Nem vagyunk még elég csókosak. Tehát megvettük a jegyeket legolcsóbb részre, pedig először a business-prémium osztállyal is kacérkodtunk, de az még a válság előtt volt.
Csütörtökön elmentünk a görög kajáldába meló után. Ez az, amit láttunk a portugálból hazajövet pár hete. Odaérve nem voltunk benne biztosak, hogy nyitva van-e. Teljesen kihalt volt a belseje, és a pulton sem forgott semmilyen hús. Aztán észrevettünk egy leányzót, aki az egyik asztalnál olvasott így hát beóvakodtunk. Mint kiderült nyitva vannak, bár senki nem volt az üzletben. Kissé félve rendeltem meg a gyroszokat. Egyrészt félve, hogy nem lesz. Másrészt félve, hogy lesz. :) De aztán tényleg beindult a bolt, előkerült még egy csaj és nekiálltak gyroszt sütni, készíteni. Közben a többi ember látta, hogy vannak az étteremben és bejöttek az utcáról. Mire a
kajánk megérkezett az étterem-kajálda is megtelt, voltak benne vagy tízen. Pravin gyroszt evett - hús nélkül, Sang gyrosztálat velem együtt, Frigyes meg pitás gyroszt. Sang nézegette a söröket és látott egy fajta sört az étlapon, ami 3,5 frankba került 3,3 dl létére. Alatta meg volt egy olyan, hogy 10 darabos kiszerelés abból a sörből 12,5 frankért. Végül eme tesco gazdaságos megoldás mellett döntöttünk. Ez azért volt érdekes, mert a boltban is 1,5-3 körül van a sör amennyire néztem. Kaja után a söröket cipelve érkeztünk a hotelbe.
Hazautazás
A repülés napján kettőkor szokás szerint minden főnök elhúzott az irodából. Mi négykor terveztük az indulást a vonathoz, amivel Zürichbe megyünk. Frigyesnek majdnem sikerült lekésnie a vonatot, ami azért nem volt vicces mert nála voltak a jegyek. Elmentünk vele Sargansig, ahol át kellett szállni valamilyen IC-re. Ez duplaemeletes és belülről igen szép vonat volt. Persze a szépségéhez az is hozzájárult, hogy az első osztályon ültünk le másodosztályú jeggyel. Jött is a kaller és kérte a első osztályú jegyeket. Mi teljesen őszintén adtuk a hülyét aztán égve átsétáltunk a másodosztályra, ahol teljesen telített kocsi fogadott. Züichig álltunk. De a táj nagyon szép volt, először az első hétvégén megismert Wallensee, majd a messziről már látott Zürichsee mellett vezetett a vasút. Néha elképzeltem, hogy ez a Balaton, egy jobb Magyarországban, egy jobb társadalomban és jobb korban. Szánalmas?
Itt a vonaton már beköszönt a hazánkban annyira jellemző udvariatlanság pár utazótárstól. Egyik egy mammer volt, akitől a Frigyes meg szerette volna kérdezni, hogy ugyan ez a megálló lesz-e Zürich. A mammer nem szarozott, egyszerűen ellökte a vállával. Kár, hogy nem velem próbálta meg. :) Mi meg csak néztünk, hogy mi a fene volt ez. Aztán leszálláskor részünk volt olyan fajta tolakodásba, amit eddig csak a magyarembernek tulajdonítottam. itt is befigyelt a sietős mammer tipikus esete. Alig bír lépni, de neki kell elsőnek leszállnia, még ha nem is fér oda az ajtóhoz. Mindent bevetett, amit csak a magyar kisnyugger is be tud. Volt ám nem figyelek arra, amerre megyektől kezdve a táskámat betolom, azzal kiszélesítem a helyet, majd a lábamat berakom jellegű megoldások szintén. A legviccesebb az a két picsa - kb. 25 évesek voltak - akik leszálláskor úgy döntöttek, nem számít, hogy előttük van három ember, aki le akar szállni, elengedés helyett egyiket meglökték, másik kettő között meg kitolakodtak gyorsan a húsz centis részen. De a szájukban ott lógott a cigi, kezükben a mobil. Érdekes volt látni, hogy ezek errefelé is élnek.
A zürichi pályaudvar maga volt az a dolog, amit rühellek a városokban. Tömeg, kosz, udvariatlanság. Csak néztem ki a fejemből, ez lenne Svájc? Eddig hol éltem? Szerencsére nem sok időt töltöttünk eme csodálatos hányinger helyen, hanem beszálltunk a repülőtérre vivő vonatra. Ezzel kb. öt perc alatt a reptér alatt voltunk.
Zürich airport
A zürichi reptér az eddigi legnagyobb, amit láttam. Bár kevés helyen fordultam meg: Ferihegyek, Drezda, Lipcse, Bréma, Köln. Eddig utóbbi vitte a pálmát de ez itt eléggé lealázta.
Itt van egy leírás a repülőtérről a wikipediáról pár képpel. Illetve a repülőtér honlapjáról egy érdekes szerkezeti ábra pdfben. Érdemes megnézni, hogy mi a vonattal, a legalsó részen érkeztünk és az E47-s kapuhoz kellet eljutnunk. Szinte a legtávolabbi lehetséges pontok a repülőtéren.
Szerencsére egészen jól lehetett közlekedni. A vonatszintről felmentünk egy aluljáró szintre, ahol a tömeget a check-in-ek alapján csoportokba osztották és három felé vezették el. Nem is tudom, melyikre mentünk, de már itt kóvályogtam a hely nagyságától. A check-in szerencsére elég közel volt és nem kellett átvonszolni a csomagokat az egész reptéren. A csekkolás után egy kapunál álló sorba álltunk be, követve az E-gates feliratot. Itt egy unott fejű hivatalnok nézett rá egy másodpercre az útlevelünkre és intett, hogy mehetünk. Kicsit elbizonytalanodtam, hogy ennyi volt-e az ellenőrzés. Ez a bizalmatlanságom tovább nőtt, mikor duty-free shopok között kóvályogtunk. Annyi volt, hogy nem is tudta az ember, merre mozduljon.
Voltak különféle shopok annak függvényében, mit árultak. Igen gyakori volt a pia és a csokoládé bolt. Az ilyen csoki boltokban szinte minden kapható volt, amit el lehet - és el nem lehet - képzelni. Csináltam videót a bolt közepén állva és forogva, gondolom néztek, hogy ez mit csinál. Szerencsére a csoki annyira nem a kedvencem, de megéreztem a potenciált a dologban: ha ide egy csokifanatikus bekerülne, itt lenne vége a bankszámlájának. Itt végre láttam Milkacsokit, de meglepő módon az összes Milkacsoki osztrák és német gyártótól, svájci megrendelésre származott. Úgy tűnik, itt nem gyártanak már Milkát. Voltunk vagy tíz dutyfreeben, de úgy tűnt, nem akarnak elfogyni. Az időnk meg fogyott rendesen, ezért beszüntettük a nézelődést. Főleg, hogy úgy tűnt nem akarunk odaérni az E kapuhoz.
Követve a nyilakat emeletről emeletre eljutottunk egy helyre amit nemes egyszerűséggel csak Skymetro-nak hívnak. Ez egy föld alatti metró, ami az utasokat az E kapukhoz szállítja. Teljesen önműködő, ami alatt azt értem, hogy nincsen benne sofőr. Csak egy összefüggő, ülés nélküli, síneken sikló doboz. Miután bemondták, hogy mi ez és hova megy, majd az utasok is elhelyezkedtek elindult a cucc 2 perces útjára. Itt szintén meg lehetett figyelni azt a fanatizmust, ami Svájcban a tehén jellegű élőlényeket körülveszi. A Skymetróban kolompolást, tehénbőgést, madárcsicsergést lehetett hallani és a falra - budapesti metróhoz hasonlóan - képeket vetítettek, természetesen tehenekről. Kiszállva a metróból felmentünk pár nagy mozgólépcsőn és megérkeztünk egy újabb dutyfree shop részlegre. Meglepő módon az összes dutyfreeben lehetett svájci bicskát kapni.
Az E47-s kapuhoz érve mér igencsak hallottunk magyar szót. A repülő egy Fokker70-s volt, nem egy túl nagy valami. A beszállásra azt mondták, hogy 20:10-kor, de ez csak késett. Aztán bemondták vagy háromszor hogy frau akárkit várnak a kapunál, mert nem tudják elkezdeni a beszállítást. Nemsokára jött is egy fiatal csaj, laktokkal, hátizsákkal, bőrönddel felszerelkezve. Ő hosszasan eldumálgatott a kapunál lévő csávóval. Már azt hittük ő a legendás frau aki vezetni fogja a gépet. Erről jó kis infós poénok is születtek, hogy majd rádugja az usbre a gépet, a winfos felismeri és telepíti a drivert, vagy plugAndPlaykent kezeli az új hardvert. A winfos új hardvert talált: Fokker70-s. Kívánja telepíteni? Meg hasonló magasröptű informatikus poénok láttak napvilágot, mivel már eléggé fáradtak voltunk, jókat röhögtünk rajta. Ez a frau nem az a frau volt, de amaz is hamarosan előkerült, így sikerült beszállnunk a gépbe.
Felszállás, repülés, megérkezés sima ügy volt, semmi extrémitás nem történt. Leszálláskor várt már bennünket Alex, illetve Frigyes családja. Alex a számlákért jött, de egyúttal haza is vitt apósékhoz. Onnan még átkocsikáztam a Kerepesi úti lakásba, blökiséta, beszélgetés, majd alvás következett a jó kis hétvégi pakolás előtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése