And finally...

A sztori jó sok kihagyás után folytatódik. Egyelőre Bécsben. Akit érdekel nézze meg az osztrakmelo blogot. :)


Üdv

Repülgetés erre-arra

Mostanában elég sokat repkedtem. Először 3. osztályos voltam általanosban, amikor anyámmal elmentünk Drezdába. Kevés emlék maradt meg belőle, csupán villanások.

Néha busszal vittek a gépekhez Ferihegyen


Felszállás

Tavalyelőtt voltam Khölnben és Brémában az osnabrücki állásinterjú kapcsán. Az már jóval élénkebben él bennem. Svájcba mindenféle módon mentem: kocsival, vonattal, repülőbel, kisgéppel. Csak a buszozást hagytam ki - nem biztos, hogy sajnálni kellene.

Felhők felett

737-s szárnya. Éppen a vészkijáratnál ülök.

Aztán november közepén családi események miatt úgy jött ki a lépés hogy sűrűn haza kellett járnom. Hetente. Tiszta szakközép koleszes feeling kapott el: gyorsan rohanó hetek, hétfő-péntek utazás. Csak most nem busszal, hanem repcsivel. Fárasztó nagyon. De ugyanakkor jó is. Minden úton volt valami meglepetés, valami egyedi.

Budapest felülnézetből

Budapest felülnézetből 2

Focker 70

Három féle repülővel utaztam utazásaim során Zürich és Budapest között. Kezdetben volt a focker 70-s, ami egy 72 fős kisebb fajta gép. Kicsit fapados, kicsit döcög, de okés. Budapesten ez általában azt jelentette, hogy beállt a gép a kapuhoz, átmentél a folyosón, be a gépbe. Néha busszal vittek a géphez amely nem állt be a folyosóhoz.

Néha a felhők nagyon szépen néztek ki

Alpok felett

Zürichben ezzel nem volt gond, a gépek mindig az E terminálról mentek, alagúton keresztül.
Szerettem az E terminált. Nagy volt, és tágas. Mindenhol üveg, székek, rendezettség. Belmagassága is meg volt vagy hat méter, szóval elég szabadon éreztem magam benne. Nem úgy, mint a magyar terminálban a 2,5-s magasságú plafonokkal. Bár lehet, megvan az három is. Mikor várakozni kellett a gépre, mindig el tudtam ütni az időmet. Volt hogy elkutyagoltam a terminál akkor bezárt részeire és onnan próbáltam képeket csinálni az épület méretéről. Sajnos ezek nem sikerültek túl jól.

Keresztül a felhőn

A jegyek általában 70.000 Ft körül voltak. Neten vettem őket, oda-vissza útra. Általában szombaton vettem meg a hétfő-pénteki jegyeket.

Egyik alkalommal a szokásos 70.000 Ft helyett 160.000 Ft lett az ár. Megnéztem és a hétfői jegy a szokásos 20.000 helyett 8x.000 Ft volt. Lehet, hogy betelt a gép? Hétfőn a reptéren volt egy kis galiba: lerobban a focker, amivel menni szoktunk. Beállítottak egy másikat, ami szintén meghibásodott. Törölték a román járatot is és kaptunk egy 737-st, a maga 172s létszámával. Elég komoly méretű gép volt, de még ez is eltörpült a Zürichben látott óriásgépek mellett.

Felhők felett

Mivel ilyen drasztikusan megnőtt a hely, ezért szinte mindenki ablaknál ült. Kényelmes és tágas gép volt, az egyik legjobb repülés. Ráadásul valamiért jóval nagyott ívben fordult mint a fockerek szoktak. Elrepültünk lakóhelyem felett. Kis túlzással láttam a házunkat, valamint a tavat, ahol régen horgászni szoktam. A Balaton is látszódott rendesen. Egész jó képek születtek és nagyon szép napsütéses idő volt.

Boieng 737-s dokkolva

Aztán persze a Malévet is elérte a leépítés-válság szele. Beszerezték a jó kis francia bombargyiőőő q400-s turbólégcsavaros kávédarálót. Volt egy tonna riport a híradóban hogy demarha jó és de rohadt költséghatékony. Hát az. Csak nem az utasoknak.
Az egyik alkalommal éppen bezsilipelek Zürichben a checkin utáni első ellenőrzési ponton, venném az utamat az E terminálhoz a sky metrón keresztül. De mivel óvatos vagyok, ezért megnézem már, hogy nem változott-e meg az indulás. De megváltozott, B09-s kapu. Szuper. Elblatyogok a B terminálig, átesek a bombavizsgálaton. Legalább az gyorsabban ment. Aztán lemegyek a B 09-s kapuhoz.

Az E terminálhoz képes egy lyuk volt ez a csoda. Kicsi, egy darab bolt, tíz kapu, egy kajálda és egy budi. Ez volt az összes felszereltség. A kilátás nulla. Innen indult visszafele a gépem. Már akkor gyanús volt, mikor erre a terminálra küldtek. Majd méggyanúsabb lett, hogy fél órát késett a beszállítás. Aztán jött a jól ismert reptéri busz és mentünk szépen bele a fagyos éjszakába, kerestük a gépet. Rajtam persze egy pulóver, mert a kabát a bőröndben feladva.

Boieng 737s felszállás közben

Szerencsésen megtaláltuk és hát a Q400-as volt. Nagyon alacsony volt, még lépcsőt sem kellett hozzáigazítani, csak lenyitni az ajtót. Benne sem volt nagy hely, viszont volt vagy 5 utaskisérő. De minek? Majd beindították a hajtóműveket és azonnal visszasírtam a jó örek fuckert.. Hangosabb volt, rezgett mint az állat, kisebb volt a hely, nem repült elég magasan, ezért jóval lassabb is ment, mint a többi. A Malév az utasok idejéből spórolt magának pénzt. Emberenként 30-45 percet, 72 emberre levetítve. A repülőn sem éreztem magam biztonságban egyik utazás alatt sem.

Később ez a gép maradt beállítva a Zürich-Budapest járatra. Nagyon örültem neki. Ahogy hallgattam az utasok beszélgetését, ők sem zárták a szívükbe ezt a csodát. Plusz az állandó késés miatt mindig aggodalmaskodnom kellett, hogy vajon elérem-e a vonatot Zürichben, vagy csak egy-két óra késéssel tudok megérkezni hétfőn.

Térkép e táj...

Valahogy a Malévval a gyökereinél van baj. Úgy, mint az országgal. Annyira látszik a színvonalbeli különbség, ha nyugat felé utazunk, hogy csak na. Hazatéréskor mindig ilyen apró kis lepukkant kelet-európai repterecskét láttam, ahol az alkalmazottak nem udvariasak, nem előzékenyek, kosz van és kupi. Elég sok security-check-en átmentem, több reptéren is, de a kellemetlen élmények mindig idehaza értek. Beszólások, pofavágások, kedvetlen arckifejezések. Zürichben poénkodnak átvizsgálás közben, együtt tudsz mosolyogni a dolgozóval. (Egyszer ugye fennakadtam egy papírvágó ollóval az ellenőrzésen. Jót mosolyogtunk a szitun, mikor tisztázódott a dolog. Idehaza meg rámordít a csákó, hogy ne vigyem el a dobozt a másik asztalig, mert neki kell majd visszahoznia... Nem mintha nem azért lenne ott...)

Felhők felett 2

Valahogy a tisztaság sem fogott meg. Nem biztos hogy a szarpapíron és a szemétes kukák számán-ürítésén annyit lehet spórolni, hogy megérje. Vagy legjobb példája a működésnek a csomagkiadás. Zürichben, ami egy brutál nagy reptér - az E terminálban elfér Ferihegy 2 legalább háromszor - mire odaértünk a csomagkiadáshoz vagy ott voltak a csomagok, vagy éppen jöttek ki.
Ferihegyen - esti érkezés, alig van gép és utas - kijössz az útlevél ellenőrzésről, elmész WC-re, szépen lassan elsétálsz a csomagszalagig. Vársz. Vársz... negyed óra múlva elindul a szalag. De minek? Hiszen további 10-15 percig nem jön rajta semmi. Miért kell elindítani? És máris eltöltöttél fél órát hajnalban a reptéren. Az sem ritka, hogy ki van írva valahova hogy Zürich, és közben kettővel arrébb lévő szalagra jönnek a csomagok. A csomagkiadó környéke tiszta szemét. Sokból tartana összetakarítani?

Hát nem ronda a q400?

Kaja a repcsin. Nah, hát az vicces volt. Kezdetben vala a szendvics, meg szabadon választott üdítők, bor, tea és kávé. Nem is volt ezzel baj, bőven elég reggelire egy másfél órás útra. A következő fázis az volt, hogy kaptunk egy puszedlit becsomagolva, frissítő kendőt és két dl. narancslevet. Aztán utána alkalomkor kaptunk 10 dkg sós perecet, frissítőkendőt és narancslevet. Szánalmas, na. Egyrészt nem tudom, mennyi lehet ennek a beszerzése, de messze több, mint az értéke. Másrészt ha már ezen akarnak spórolni - ami önmagában is vicces a 15 percig működtetett szállítószalagok tükrében - akkor ne adjanak kaját, csak egy üdítőt. Frissítő kendő sem kell. Minek? De hogy odatesznek 6 db perecet, az már fáj. Le kellett volna fényképeznem őket, hogy szemléltessem a fejlődést.

Így száll fel...

Aztán jött a Malév sztrájk. December 6-8 között itthon voltam. Nyolcadika hétfő volt, és nemzeti ünnep Liechtensteinben, így az a környék is tartotta, ahol voltunk. Kapóra jött, mert már nagyon fájt a fogam és egy svájci fogorvost nem szívesen fizettem volna ki. Szerencsére csak fogkő volt és begyulladt tőle az ínyem. De ez egy másik történet.
Szóval itthon vagyok azon a hétvégén, mikor is mondják szombaton a tvben, meg a net is tele van vele: keddtől határozatlan idejű sztrájk Ferihegyen. Marhajó. Jegy megvéve, mennék vissza rendesen. Hívom Malévot, hogy mi a fax van, kb. foglalt állandóan. Aztán valahogyan vasárnap este elérem őket. Nem tudnak semmit, még nem biztos, még kiderül, érdeklődjek másnap.

És így szállnak fel rá

Másnap Frigyesék mentek vissza kocsival, de én nem akartam este utazni, ezért fontos volt megtudnom, hogy most mi van. Végül hétfő este ötkor azt az információt kaptam, hogy kedd reggel 10-ig minden repülő fel fog szállni. Az külön köcsögség volt a médiától, hogy erről nagy kuss volt. Csak a sztrájk a szenzáció, hogy éppen még nincs, az nem. Az utas meg le van szarva...
Aztán csak lett sztrájk, de mi akkor már kint voltunk. Éppen másnap kezdték el a rinyapartit a reptéren. Hittük, hogy ez nem fogja érinteni a 19-ei hazautazásunkat. Hiszen addig még két hét van, csak megegyeznek majd egymás között. Persze tévedtünk.
Az utolsó hazaút sem volt egyszerű és sima.
Figyes kicsit késve - mindig kicsit késett - meg akarta venni a jegyét. Az jött ki, hogy ha oda vissza veszi, akkor 480 frank, ha csak haza, akkor 600 frank. A Malévnál is van árképzés rendesen...

Felhők felett 3

Én - tapasztalt kollégista - már előre rákészültem a hazaköltözésre. Mióta tudtam, hogy vége, szépen lassan, fokozatosan elkezdtem hazacuccolni a dolgaimat. Így végül elég jól elpakoltam a közepes böröndömben, bár nem volt kényelmes cipelni.
Frigyes ellenben nem számolt ezzel, és meglepődve tapasztalta, hogy a nagy batár böröndjébe nem fér bele a cucca. Nagyon sok kajája megmaradt, kekszek, joghurtok stb. amiket ki kellett dobnia, mert nem tudha hova tenni. Aztán végül nagyjából összepakolt és elindultunk. Elég mókásan nézett ki a táskájával, és néha igen nehéz volt vele közlekedni. Pl. a vonatra fel- és leszállás élmény volt, és nem csak nekünk.

Készül a Zürich-Airport a karácsonyra

A checkinnél jött a feketeleves. Az én táskám 24 kiló volt. 23 kilóig lehet felvinni bőröndöt ingyé. Aztán kilónként 10 frankért lehet, egészen 34 kilóig. A felett nem lehet csomag. Frigyes bőröndje 36 kiló volt. Persze tele felesleges és haszontalan dolgokkal. Pl. kihozott egy nagy alap java könyvet, hogy majd olvasgatja szabadidejében. Az legalább másfél kiló volt. Szóval nem volt mit tenni, elmentünk a checkin hátsó, kevésbé forgalmas részébe és nekiálltunk kukázni. A táskákból ki a haszontalan, vagy kevésbé értékes dolgokat. Kb. fél órás ténykedés után sikerült nagy átcsoportosítások árán a bőröndöt 23 kilóra csökkenteni, bár a hátizsákok - kézipoggyászok mérete - eléggé megnőtt. Nagyon sok kaja, stb. lett kidobva, de hát nem érték meg a kilónkénti 10 frankot.

Óriásdísz közelről

Persze miért ne, bombargyiő van megint. Csodás. Elkúszunk a B-be, indulási idő 20:05. A kiírt. Kb. 10 perccel előtte jön a hír, hogy a gép a sztrájk miatt másfél órát késik. Szuper. Szerencsére felfedeztem a konnektorokat az épületben és így le tudtam ülni Rome - Barbarian Invasion-t játszani. Persze a másfél órás késésből több mint két óra lett és valamikor 10 után kezdtek kiszállítani bennünket a géphez. Ferihegyre éjfél előtt érkeztünk, de még fél egykor a csomagokra vártunk. Szóval a Malév eléggé egy alázó egy élmény volt.

Tipp

Kisgépes repülés felkerült november hetedikei dátummal.

Utolsó hétvége - Vasárnap

Eredetileg a Santis-re akartunk menni, mivel az a legmagasabb csúcs a környéken, de az időjárás közbeszólt.

Ilyen idő és ennyi hó volt Buchsban aznap reggel

Amíg Frigyes elkészülésére vártam, nézegettem azt a kis prospektust, amit a könyékről szereztem. Ebben találtam leírást ezekről a felvonókról és a nyitvatartásról, árakról stb. Megakadt a szemem egy részen amit a hiányos nem létező német tudásommal nem tudtam dekódolni és megkértem Frigyest hogy borotválkozás és fogmosás közben hívja fel őket telefonon. Erről kiderült, hogy nagyon jó ötlet volt, ugyanis az aznapi erős szél miatt nem működnek a felvonók a Santisre. Gyorsan megnéztük, milyen egyéb lehetőségeink vannak még, és kiszúrtunk egy másikat, ami Unterwasserből indult fel a Chaserrugg csúcsára.

Az eredeti célpont Iltiosból nézve

Arra van osztrákia, Liechtenstein és Buchs is

Ez utóbbi csupán kétszáz méterrel volt alacsonyabb, mint az eredeti úticél, de jóval közelebb volt Buchshoz. Egy gyors telefon után megtudtuk, hogy a hegycsúcsról nem ajánlott a túrázás, csak a sielés, mert 70 centis hó van és nincsenek lejárva az utak. Abban maradtunk, hogy felmegyünk ide felvonóval, kajaláunk, lejövünk félútig és onnan elsétálunk Wildhausba. Majd onnan busszal haza. Miután így kiötlöttünk mindent, mentünk Lacsihoz fuvar ügyben.

Pezsgő élet

Iltios 1350 méter

Odafelé érdekes volt az út. Az erdő és a környéke durván hó alatt volt. A fák is igen szépek voltak, valamint a megfagyott vízvesések, csordogáló erek és patakok is szép látványt alkottak. Lacsi nagyon vakmerőn vezetett, nem tetszett nekem sem a stílus. De szerencsésen odaértünk Unterwasserbe.

Ilyennel utaztunk tovább

Felvonóra várva

A felvonó két szakaszos volt. Az első szakasz Iltios-ig vitt fel, ami 1350 méter magas. Ide síneken gördülő, nagy, piros járművek közlekedtek. Látható volt, hogy beindult a síszezon, mert a lenti parkoló tele - éppen akkor tették ki a megtelt táblát - és a felvonónál síelők tömege várta a szállítást. Iszonyat mennyiségű ember tömörült be arra a helyre.

Oda mentünk ...

Megérkezés után körülnéztünk odakint. Nagyon feelinges volt látni a sok sielőt, ahogy megérkezik fentről, valamint a sílifteket, és a továbbmenő felvonókabint, amely immár nem síneken ment. Nem is tudom, mennyi volt a jegy. Talán ha jól emlékszem 30 frank volt a jegy, ami a hegycsúcsra fel és félútig le volt. Itt volt egy kis vacakolás, mert a Frigyes jegye megzakkant és nem engedte be a kapu a felvonóhoz. Miután új jegyet kapott betódultunk a közben megérkezett szállítmány sielővel a várakozó platformra. Érdekes volt ennyi fajta embert együtt látni. Legkirívóbb volt az a csákó, akit nem zavart hogy 100ad magával áll egy relatíve csukott helyen, halál nyugodtan rágyújtott a tömeg közepén.

... és onnan jöttünk.

Sípálya

Szakadék. Háttérben messze az Németország

Aztán megjött a felvonó, ami megint teljesen ki volt használva. Ebben volt egy user is, aki a felvonó sebességét állítgatta. Mivel elég nagy volt az oldalszél néha jól behimbálta a kabint. Ha a ritkásan elhelyezkedő oszlopokhoz értünk a kezelő gombok segítségével lelassította a járművet, hogy ne vágja neki nagy sebességgel az oszlopnak a szél.

Készülődés

Indulnak lefelé a sielők a hófúvásban

Videópanoráma

Mikor felértünk és bedokkoltunk a sielők egymást tiporva rohantak sielni. Igen szép kilátás nyílt, még Németország lankáit is látni lehetett. Ez a hegy egyike volt azoknak a csúcsoknak, amelyet a legelső napon Wildhausban kilépve a fogadó teraszára láttam. Ezek a hegyek másik oldalán van a Wallensee, ami a kedvenc tavam és amit oly sokszor megcsodáltam már. Ezért, mikor felértünk a Hüttéhez (csúcsok tetején lévő melegedő és kajálda), megkerültük azt, hogy megcsodáljuk a tavat és a panorámát. Sajnos innen pont nem lehetett látni a tavat, jóval tovább kellett volna menni balra vagy jobbra.

Ekkora szél volt

Ez a látvány fogadott bennünket a Hütte mögött

Ott van lent valahol a WallenSee

Mint a Deltában

Hütte hátulról

Frigyes hóviharban

Ez önmagában nem okozott problémát, de olyan szél volt odafent, hogy lenézni alig tudtunk, nem hogy túrázni. Jó mély szakadék volt, hálóval elkerítve, de így is elképzelhető az a kilátás, amit mondjuk egy csodás nyári napon innen meg lehet csodálni. Ha még egyszer arra vet az élet, biztosan felmegyek megint az egyik csúcsra. Most kb. olyan érzés volt, mint a Delta elején, ahogy mentek a csákók a hóviharban. Persze ez egy alföldi gyereknek 2200 méter magasan igen nagy élmény volt. Az egyik snowboardos csákó a szélre fektette a snowboardját és kb. 45 fokban előre dőlt. Így megtartott a szél.

Magáért beszél

Buchs és a Rajna

Csináltunk pár képet, amin nem sok látszik, a videók is csak a szél és a hó erejét adják vissza. Miután kellőképpen szétfagytunk bementünk az étterembe, ami tele volt sielővel. Találtunk egy félszabad asztalt, amivel a Wallensee felé néztünk és rendeltünk kaját. Ettünk brokkoli-krém levest, és napi Steaket, ami egész ehető volt. Láttam, hogy van az étlapon forralt bor. Én azt ittam, Frigyes meg rumpuncsot. Mindkét ital komoly csalódás volt, mivel teljesen máshogy csinálják, ahogy én szeretem. Jóval savanyúbb volt és még citromos is tettek bele. A rumpuncs az szintén unjó volt, pedig csak egy kortyot ittam belőle, de órákra elrontotta a számízét.

Dokkol a marhavagon

Érdemes megnézni az oszlop kialakítását

Lógunk a nagy semmi közepén

Kicsit paráztunk, hogy fogunk fizetni, de itt a világvégén is elfogadtak hitelkártyát. ugyanakkor az árak nem voltak magasabbak, mint egy étteremben, lent a városban. Ahogy láttuk, más kirándulók is voltak, nem csak mi voltunk az őrültek a sok sielő között.
Nagyon tetszett az, ahogy a sielők nekiindultak a pályának. Nem tudok sielni, pedig szerettem volna kölyök koromban, de nem jött össze. Itt viszont nagy kedvet kaptam hozzá, akárcsak Frigyes.

Alattunk meg sielnek

És csak sielnek...

Mivel ez nem megvalósítható lehetőség volt, ezért mikor megjött a következő szállítmány hóbohóc, visszaszálltunk a kabinba, ahol csak a csákó volt rajtunk kívül. Lefelé videóztam szinte végig egy nyitott ablakon keresztül. Sokkal gyorsabban leértünk, mint fel. Alattunk sielők és snowboardosok tolták az ipart. Mikor megérkeztünk a Iltiosba rájöttünk, hogy itt is vannak parasztok. Még ki sem tudtunk szállni, máris megindult befelé a tömeg, mire a csákó beszólt nekik, hogy előbb engedjenek kiszállni bennünket. Ez persze mindig megdöbbent, hogy miért nem gondolnak arra az emberek ilyen esetben, hogy előbb a kiszállókat kellene kiengedni már csak a hely szempontjából is.

Megérkezés

Úgy tünt, folyik a hó

Kicsit tanakodtunk, hogy gyalogoljunk-e Wildhausig vagy menjünk le a vonattal. Végül - mivel másokat is láttunk a sportolók között botladozni - az a döntés született, hogy nekivágunk. A szánkó-sípálya szélén kezdtünk el sétálni keleti irányba. Nehéz volt, mert a hó keményre volt döngölve, helyenként nagyon csúszott. A megoldás a sarokra helyezett, hóba belevágott sarkas sétálás lett. Ezzel elég csúszásmentesen lehetett haladni. Ha néha letértünk az útról, vagy beszakadtunk, akkor mindig rájöttünk, hogy több mint fél méteres hó van alattunk.

Itt mégjobban folyt

A videón talán még látszik is

Félelmetes volt látni, hogy milyen sebességgel zúgnak el mellettünk szánkóval és síléccel az emberek. De ugyanakkor szívesen cseréltem volna velük. Három kategória volt, ami külön megfogott. Egyik a kisgyerekek, max nyolc éves korig síléccel. Annyira jól és természetesen csinálták, hogy öröm volt nézni. Másik az apukák-anyukák kisbabákkal közös szánkón, amin látszott hogy nagyon élvezik. Harmadik kategória a fiatal csajok snowboardon. Ők egyszerűen nagyon vagányok voltak.
Volt néhány rész, ahol olyan meredekségű ugratók voltak, hogy gyalog alig mertünk rajta lemenni. Egyik helyen fiatal srácok szánkóval egymás mellett 4-n lementek és a végén borultak is egy nagyot. De nagyon élvezték.

Szánkó és sípálya

Az egész havas feelingben az volt a legjobb, hogy mindenhol sípályák és sielő emberek. Nem úgy, mint nálunk hogy van három pálya oszt sielj. Így hírtelen visszagondolva 7 sípálya mellett mentünk el ezen a délután. Biztos nagyon jó lehet, hogy nem kell megunnod a pályát, mert viszonylag kis erőráfordítással teljesen új helyen tudsz siklani.

Mire a sípályák alján Wildhaushoz értünk, kezdett alkonyodni, hiszen hegyek között voltunk, majdnem négy óra lehetett. Ezen a részen is tömeg volt, akárcsak UnterWasserben. Látszik, hogy ebből élnek a helyiek. Egyszer ha gazdag leszek - tehát nem ebben az életemben - elmegyek sielni a családdal St. Moritzba és Wildhausba.

Néha van olyan az életemben - eddig többször is előfordult már - hogy elmegyek egy helyre, véletlenül arra vet az élet. Aztán jó ideig nem megyek arra, majd jóval később központi része lesz az életemnek az a hely. És mikor már ott élek, akkor olyan fura visszagondolni, miért és hogyan voltam ott. Hátha most is megtörténik újra.

Család szánkózik

A vége borulás lett, de az már nincsen rajta a videón

Wildhausba érve a fogadóval szemben lévő buszállomáson vártunk a buszra. Itt is volt az épületben váróterem, ami kényelmes, meleg, rendezett és tiszta, nem összevizelt volt. Miközben itt üldögéltem, illetve a váróterem előtti térképet nézegettem, eszembe jutott, hogy szeptember nyolcadikán ugyanezen a helyen álltam hajnal kettőkor. Itt tanácskoztunk Alex-szal és Frigyessel, hogy merre lehet a Hotel Sonne. Érdekes, hogy mennyi minden történt és változott azóta és valahogy most ugyanott vagyok, ahol az egész elkezdődött.

Wildhaus

Ez már egy autóút volt

A busz hazafelé a szokásos emeletes kivitel volt, amely maga mögött húzott egy kiskocsit, ahová a síeszközöket lehetett beállítani. A busz tele volt sieléstől lelkes, talán picit átfagyott fiatalokkal. Megmondom őszintén: nagyon írigyeltem őket az életükért.
A hotelben forró zuhany után a szokásos punnyadással telt a hétvége maradék része.

Utolsó hétvége - Szombat

Mikor megtudtam, hogy a Rajna van a közelben, elhatároztam, hogy megnézem. Azóta sokszor átmentem már felette, minden hazaútnál, illetve Liechtensteinben töltött alkalommal, de egyszer sem sikerült közelről megnézni. Pedig nagyon kíváncsivá tettek azok a fehér kőhalmok, amelyek a folyóból kilátszottak. Erre is az utolsó hétvégén került sor, pedig már sokan mondták, hogy szép hely.

A tegnapi havazás nagy része megmaradt. Igazából az egész megmaradt, csak letisztították az utakról és járdákról. Látszik, hogy a svájci, az hegyinépség. Olyan pillanatok alatt el tudnak bánni a hóval, hogy a nem idevalósi csak néz, hova lett a hó. Érdekes módon a bicajutak és a járdák is tökéletesen le vannak takarítva. Gondolom a járdákat a háztulajok csutakolják le, de a bicajutakat és egyéb utakat valami állami alkalmazott teheti rendbe. Mindenesetre Buchsban nincsen latyak - legalábbis az a szürke redva, amit annyira utálok a télben. Van hó, van aszfalt, van járda. Ebből lehet választani.

Buchs északi része

Frigyes éppen szív: lemerült a fényképezője a kirándulás elején

A képeken is látszik, hogy mennyire tiszták az utak: pedig előtte való este 11 körül még erősen havazott. A képek pedig délután 2-4 között készültek.

Arra van Wildhaus, a távolabbi fehér csúcs alatt

Ez a patak folyik a város központban is

Ez meg nem ...

... de ez is patak.

Az étteremből elindultunk Lacsi lakása felé, mert a vasútállomástól északra szerettünk volna átmenni az autópályán - ami a Rajna és Buchs között húzódott. Majd lesétálni a város központjával egyvonalba és az ott lévő hídon visszaérni. Persze végül a B terv lépett életbe, mivel az utóbbi híd nem volt járható gyalogosok számára. A B terv az volt, addig megyünk délnek, ameddig nem találunk egy hidat az autópálya felett ami Buchsba visszahoz.

Alagút és autópálya

Első pillantás a Rajnára és a bicajútra a gátról

Rajna és Liechtenstein

Tehát a ragyogó napsütésben elindultunk északnak valami kis gyalogos úton, majd a megfelelő helyen áthaladva a sínek alatt eljutottunk a buchsi szemétégetőhöz. Ez a szemétégető szolgáltatja a városnak a fűtéshez az energiát. Aztán átmentünk két kis patakon - az egyik az volt, amelyik mellett délebbre futottam még ősszel. Majd az autópálya alatt átvezető alagút után a Rajna töltéseihez értünk. Itt felmászva azt láttam, ami egy ismerősöm már mesélt: az egész töltés teje bicajútnak van megépítve. Frigyes nagy bicajos enba, és beszéltük is vele, hogy igen jó lehet errefelé bicajozni mondjuk egy szép tavaszi napon.

Bicajozásra, görkorizásra egyaránt alkalmas és még a táj sem randa

Liechtenstein hercegsége a képen. Kb. ennyi az egész.

A kanyaron túl látszik az a zátony, amire kimásztunk

Összeszűkül és felgyorsul a folyó


Ilyen ereje lesz a Rajnának

Egyből ott, ahol felértünk a gátra volt egy ilyen kősziget. Fel akartam rá menni, de a Rajna olyan hülyén folyt, hogy öröm volt nézni. Nem olyan volt, mint mondjuk a Tisza, amelyik általában kanyarokban vált mederoldalt. Hanem szinte 4-500 méterenként változott a folyása a folyónak. A kőzátonyokat nem tudja olyan könnyedén kimosni a folyó, mint a homokzátonyokat, ezért kényszerül ilyen mértékű csapongásra. Ugyanakkor ezek miatt a zátonyok miatt a meder - ami igen széles volt - sok helyen annyira leszűkült, hogy szinte hegyi patakként rohant valami iszonyú energiával a Rajna. Nem tudtuk megtippelni, mennyi lehet a mélysége, de nagyon hidegnek tűnt.

Holdbéli táj

Buchs és a szemétégető a Rajna szemszögéből nézve

Ennyire tiszta

Pechünkre amit kinéztem zátonyt, a mi oldalunkon is víz vette körül. Nem mertük megkockáztatni, hogy esetleg átugrás után nem tudunk majd visszajönni, mert a gát oldala elég meredek volt, hatalmas terméskövekkel kirakva. Kicsit távolabb láttunk egy hasonló szigetet ezért elsétáltunk odáig. Ott szerencsére le tudtunk ereszkedni a Rajna medrébe.

A készülő gyaloghíd, előtte zátonyon átfolyó Rajna

Itt jobban látszik

Videóra is felvettem

Ami meglepett, hogy iszonyat mennyiségben hevertek a lapos fehér kavicsok a zátonyon. Látszott a víz csiszoló ereje. Ezen a zátonyon sétálgattunk és próbáltuk a víz erejét megörökíteni videóval, ami persze nem sikerült. Lényegében éppen senkiföldjén, a két ország határán sétálgattunk. A háttérben látszottak Liechtenstein hegyei, Buchs szemétégetője és a Santis csúcsa. Miután körbemászkáltuk a szigetet, és megfelelő mennyiségű követ, megfeneklett fát indítottunk útjára a sziget déli részénél kikapaszkodtunk a töltésre.

Itt a leírás

És itt az eddig megvalósult rész

Visszafelé megcsodáltunk pár érdekes dolog. Egyik ilyen volt a félig víz alatt lévő kőzátonyon keresztben átfolyó víz játéka. Aztán találtunk egy félig kész gyaloghidat a két ország között. A felírat szerint az erőműben termelt eneriga egy részét megkapná Liechtenstein. Aki jobban tud németül, az bővebb információkhoz juthat ezzel kapcsolatban.
Nagyon szép napos délután volt, ezért nem csoda, hogy ilyen sok sétáló, bicajozó és görkorizó emberrel találkoztunk a Rajna partján.

Híd és zúgó Buchs Kapujában

Jó lehet itt lemenni kenuval. Lehet?

Zúgó a Rajnán

Az autópálya hídnál az a meglepetés ért bennünket, hogy gyalogosok nem mehettek fel a hídra, csak Liechtenstein felé. Buchsba kerülővel tudtunk csak eljutni. Itt nagyon jól nézett ki a Rajna: kisebb zúgó alakult ki a híd lábánál. Aztán megtaláltuk azt a hidat, amelyik segítségével át tudtunk kellni az autópálya felett.

Arról jöttünk a kanyarból

Előtte a Rajna parton felfedeztünk egy második világháborús bunkert, amely a folyót és az autópályát vigyázta. Sajnos nem lehetett bemenni, elég erős vasajtó zárta le.

Bunker második világháborús kukával felszerelve

Autópálya és bunker

Közben lassan sötétedni kezdett, hiszen már négy óra jócskán volt. Ahogy eltünt a nap a hegyek mögött egyből lehetett érzeni, hogy zuhan a hőmérséklet és sietni kell hazafelé. Végül ött lyukadtunk ki, ahol régebben futni jártam. Kb. fél ötre értünk haza a hotelba, ahol fürdés után póker, filmnézés és a holnapi tervek konkrétizálásával töltöttük az estét.

Ez megint nem az a patak

Az már ott a város