Tipp

Kisgépes repülés felkerült november hetedikei dátummal.

Utolsó hétvége - Vasárnap

Eredetileg a Santis-re akartunk menni, mivel az a legmagasabb csúcs a környéken, de az időjárás közbeszólt.

Ilyen idő és ennyi hó volt Buchsban aznap reggel

Amíg Frigyes elkészülésére vártam, nézegettem azt a kis prospektust, amit a könyékről szereztem. Ebben találtam leírást ezekről a felvonókról és a nyitvatartásról, árakról stb. Megakadt a szemem egy részen amit a hiányos nem létező német tudásommal nem tudtam dekódolni és megkértem Frigyest hogy borotválkozás és fogmosás közben hívja fel őket telefonon. Erről kiderült, hogy nagyon jó ötlet volt, ugyanis az aznapi erős szél miatt nem működnek a felvonók a Santisre. Gyorsan megnéztük, milyen egyéb lehetőségeink vannak még, és kiszúrtunk egy másikat, ami Unterwasserből indult fel a Chaserrugg csúcsára.

Az eredeti célpont Iltiosból nézve

Arra van osztrákia, Liechtenstein és Buchs is

Ez utóbbi csupán kétszáz méterrel volt alacsonyabb, mint az eredeti úticél, de jóval közelebb volt Buchshoz. Egy gyors telefon után megtudtuk, hogy a hegycsúcsról nem ajánlott a túrázás, csak a sielés, mert 70 centis hó van és nincsenek lejárva az utak. Abban maradtunk, hogy felmegyünk ide felvonóval, kajaláunk, lejövünk félútig és onnan elsétálunk Wildhausba. Majd onnan busszal haza. Miután így kiötlöttünk mindent, mentünk Lacsihoz fuvar ügyben.

Pezsgő élet

Iltios 1350 méter

Odafelé érdekes volt az út. Az erdő és a környéke durván hó alatt volt. A fák is igen szépek voltak, valamint a megfagyott vízvesések, csordogáló erek és patakok is szép látványt alkottak. Lacsi nagyon vakmerőn vezetett, nem tetszett nekem sem a stílus. De szerencsésen odaértünk Unterwasserbe.

Ilyennel utaztunk tovább

Felvonóra várva

A felvonó két szakaszos volt. Az első szakasz Iltios-ig vitt fel, ami 1350 méter magas. Ide síneken gördülő, nagy, piros járművek közlekedtek. Látható volt, hogy beindult a síszezon, mert a lenti parkoló tele - éppen akkor tették ki a megtelt táblát - és a felvonónál síelők tömege várta a szállítást. Iszonyat mennyiségű ember tömörült be arra a helyre.

Oda mentünk ...

Megérkezés után körülnéztünk odakint. Nagyon feelinges volt látni a sok sielőt, ahogy megérkezik fentről, valamint a sílifteket, és a továbbmenő felvonókabint, amely immár nem síneken ment. Nem is tudom, mennyi volt a jegy. Talán ha jól emlékszem 30 frank volt a jegy, ami a hegycsúcsra fel és félútig le volt. Itt volt egy kis vacakolás, mert a Frigyes jegye megzakkant és nem engedte be a kapu a felvonóhoz. Miután új jegyet kapott betódultunk a közben megérkezett szállítmány sielővel a várakozó platformra. Érdekes volt ennyi fajta embert együtt látni. Legkirívóbb volt az a csákó, akit nem zavart hogy 100ad magával áll egy relatíve csukott helyen, halál nyugodtan rágyújtott a tömeg közepén.

... és onnan jöttünk.

Sípálya

Szakadék. Háttérben messze az Németország

Aztán megjött a felvonó, ami megint teljesen ki volt használva. Ebben volt egy user is, aki a felvonó sebességét állítgatta. Mivel elég nagy volt az oldalszél néha jól behimbálta a kabint. Ha a ritkásan elhelyezkedő oszlopokhoz értünk a kezelő gombok segítségével lelassította a járművet, hogy ne vágja neki nagy sebességgel az oszlopnak a szél.

Készülődés

Indulnak lefelé a sielők a hófúvásban

Videópanoráma

Mikor felértünk és bedokkoltunk a sielők egymást tiporva rohantak sielni. Igen szép kilátás nyílt, még Németország lankáit is látni lehetett. Ez a hegy egyike volt azoknak a csúcsoknak, amelyet a legelső napon Wildhausban kilépve a fogadó teraszára láttam. Ezek a hegyek másik oldalán van a Wallensee, ami a kedvenc tavam és amit oly sokszor megcsodáltam már. Ezért, mikor felértünk a Hüttéhez (csúcsok tetején lévő melegedő és kajálda), megkerültük azt, hogy megcsodáljuk a tavat és a panorámát. Sajnos innen pont nem lehetett látni a tavat, jóval tovább kellett volna menni balra vagy jobbra.

Ekkora szél volt

Ez a látvány fogadott bennünket a Hütte mögött

Ott van lent valahol a WallenSee

Mint a Deltában

Hütte hátulról

Frigyes hóviharban

Ez önmagában nem okozott problémát, de olyan szél volt odafent, hogy lenézni alig tudtunk, nem hogy túrázni. Jó mély szakadék volt, hálóval elkerítve, de így is elképzelhető az a kilátás, amit mondjuk egy csodás nyári napon innen meg lehet csodálni. Ha még egyszer arra vet az élet, biztosan felmegyek megint az egyik csúcsra. Most kb. olyan érzés volt, mint a Delta elején, ahogy mentek a csákók a hóviharban. Persze ez egy alföldi gyereknek 2200 méter magasan igen nagy élmény volt. Az egyik snowboardos csákó a szélre fektette a snowboardját és kb. 45 fokban előre dőlt. Így megtartott a szél.

Magáért beszél

Buchs és a Rajna

Csináltunk pár képet, amin nem sok látszik, a videók is csak a szél és a hó erejét adják vissza. Miután kellőképpen szétfagytunk bementünk az étterembe, ami tele volt sielővel. Találtunk egy félszabad asztalt, amivel a Wallensee felé néztünk és rendeltünk kaját. Ettünk brokkoli-krém levest, és napi Steaket, ami egész ehető volt. Láttam, hogy van az étlapon forralt bor. Én azt ittam, Frigyes meg rumpuncsot. Mindkét ital komoly csalódás volt, mivel teljesen máshogy csinálják, ahogy én szeretem. Jóval savanyúbb volt és még citromos is tettek bele. A rumpuncs az szintén unjó volt, pedig csak egy kortyot ittam belőle, de órákra elrontotta a számízét.

Dokkol a marhavagon

Érdemes megnézni az oszlop kialakítását

Lógunk a nagy semmi közepén

Kicsit paráztunk, hogy fogunk fizetni, de itt a világvégén is elfogadtak hitelkártyát. ugyanakkor az árak nem voltak magasabbak, mint egy étteremben, lent a városban. Ahogy láttuk, más kirándulók is voltak, nem csak mi voltunk az őrültek a sok sielő között.
Nagyon tetszett az, ahogy a sielők nekiindultak a pályának. Nem tudok sielni, pedig szerettem volna kölyök koromban, de nem jött össze. Itt viszont nagy kedvet kaptam hozzá, akárcsak Frigyes.

Alattunk meg sielnek

És csak sielnek...

Mivel ez nem megvalósítható lehetőség volt, ezért mikor megjött a következő szállítmány hóbohóc, visszaszálltunk a kabinba, ahol csak a csákó volt rajtunk kívül. Lefelé videóztam szinte végig egy nyitott ablakon keresztül. Sokkal gyorsabban leértünk, mint fel. Alattunk sielők és snowboardosok tolták az ipart. Mikor megérkeztünk a Iltiosba rájöttünk, hogy itt is vannak parasztok. Még ki sem tudtunk szállni, máris megindult befelé a tömeg, mire a csákó beszólt nekik, hogy előbb engedjenek kiszállni bennünket. Ez persze mindig megdöbbent, hogy miért nem gondolnak arra az emberek ilyen esetben, hogy előbb a kiszállókat kellene kiengedni már csak a hely szempontjából is.

Megérkezés

Úgy tünt, folyik a hó

Kicsit tanakodtunk, hogy gyalogoljunk-e Wildhausig vagy menjünk le a vonattal. Végül - mivel másokat is láttunk a sportolók között botladozni - az a döntés született, hogy nekivágunk. A szánkó-sípálya szélén kezdtünk el sétálni keleti irányba. Nehéz volt, mert a hó keményre volt döngölve, helyenként nagyon csúszott. A megoldás a sarokra helyezett, hóba belevágott sarkas sétálás lett. Ezzel elég csúszásmentesen lehetett haladni. Ha néha letértünk az útról, vagy beszakadtunk, akkor mindig rájöttünk, hogy több mint fél méteres hó van alattunk.

Itt mégjobban folyt

A videón talán még látszik is

Félelmetes volt látni, hogy milyen sebességgel zúgnak el mellettünk szánkóval és síléccel az emberek. De ugyanakkor szívesen cseréltem volna velük. Három kategória volt, ami külön megfogott. Egyik a kisgyerekek, max nyolc éves korig síléccel. Annyira jól és természetesen csinálták, hogy öröm volt nézni. Másik az apukák-anyukák kisbabákkal közös szánkón, amin látszott hogy nagyon élvezik. Harmadik kategória a fiatal csajok snowboardon. Ők egyszerűen nagyon vagányok voltak.
Volt néhány rész, ahol olyan meredekségű ugratók voltak, hogy gyalog alig mertünk rajta lemenni. Egyik helyen fiatal srácok szánkóval egymás mellett 4-n lementek és a végén borultak is egy nagyot. De nagyon élvezték.

Szánkó és sípálya

Az egész havas feelingben az volt a legjobb, hogy mindenhol sípályák és sielő emberek. Nem úgy, mint nálunk hogy van három pálya oszt sielj. Így hírtelen visszagondolva 7 sípálya mellett mentünk el ezen a délután. Biztos nagyon jó lehet, hogy nem kell megunnod a pályát, mert viszonylag kis erőráfordítással teljesen új helyen tudsz siklani.

Mire a sípályák alján Wildhaushoz értünk, kezdett alkonyodni, hiszen hegyek között voltunk, majdnem négy óra lehetett. Ezen a részen is tömeg volt, akárcsak UnterWasserben. Látszik, hogy ebből élnek a helyiek. Egyszer ha gazdag leszek - tehát nem ebben az életemben - elmegyek sielni a családdal St. Moritzba és Wildhausba.

Néha van olyan az életemben - eddig többször is előfordult már - hogy elmegyek egy helyre, véletlenül arra vet az élet. Aztán jó ideig nem megyek arra, majd jóval később központi része lesz az életemnek az a hely. És mikor már ott élek, akkor olyan fura visszagondolni, miért és hogyan voltam ott. Hátha most is megtörténik újra.

Család szánkózik

A vége borulás lett, de az már nincsen rajta a videón

Wildhausba érve a fogadóval szemben lévő buszállomáson vártunk a buszra. Itt is volt az épületben váróterem, ami kényelmes, meleg, rendezett és tiszta, nem összevizelt volt. Miközben itt üldögéltem, illetve a váróterem előtti térképet nézegettem, eszembe jutott, hogy szeptember nyolcadikán ugyanezen a helyen álltam hajnal kettőkor. Itt tanácskoztunk Alex-szal és Frigyessel, hogy merre lehet a Hotel Sonne. Érdekes, hogy mennyi minden történt és változott azóta és valahogy most ugyanott vagyok, ahol az egész elkezdődött.

Wildhaus

Ez már egy autóút volt

A busz hazafelé a szokásos emeletes kivitel volt, amely maga mögött húzott egy kiskocsit, ahová a síeszközöket lehetett beállítani. A busz tele volt sieléstől lelkes, talán picit átfagyott fiatalokkal. Megmondom őszintén: nagyon írigyeltem őket az életükért.
A hotelben forró zuhany után a szokásos punnyadással telt a hétvége maradék része.

Utolsó hétvége - Szombat

Mikor megtudtam, hogy a Rajna van a közelben, elhatároztam, hogy megnézem. Azóta sokszor átmentem már felette, minden hazaútnál, illetve Liechtensteinben töltött alkalommal, de egyszer sem sikerült közelről megnézni. Pedig nagyon kíváncsivá tettek azok a fehér kőhalmok, amelyek a folyóból kilátszottak. Erre is az utolsó hétvégén került sor, pedig már sokan mondták, hogy szép hely.

A tegnapi havazás nagy része megmaradt. Igazából az egész megmaradt, csak letisztították az utakról és járdákról. Látszik, hogy a svájci, az hegyinépség. Olyan pillanatok alatt el tudnak bánni a hóval, hogy a nem idevalósi csak néz, hova lett a hó. Érdekes módon a bicajutak és a járdák is tökéletesen le vannak takarítva. Gondolom a járdákat a háztulajok csutakolják le, de a bicajutakat és egyéb utakat valami állami alkalmazott teheti rendbe. Mindenesetre Buchsban nincsen latyak - legalábbis az a szürke redva, amit annyira utálok a télben. Van hó, van aszfalt, van járda. Ebből lehet választani.

Buchs északi része

Frigyes éppen szív: lemerült a fényképezője a kirándulás elején

A képeken is látszik, hogy mennyire tiszták az utak: pedig előtte való este 11 körül még erősen havazott. A képek pedig délután 2-4 között készültek.

Arra van Wildhaus, a távolabbi fehér csúcs alatt

Ez a patak folyik a város központban is

Ez meg nem ...

... de ez is patak.

Az étteremből elindultunk Lacsi lakása felé, mert a vasútállomástól északra szerettünk volna átmenni az autópályán - ami a Rajna és Buchs között húzódott. Majd lesétálni a város központjával egyvonalba és az ott lévő hídon visszaérni. Persze végül a B terv lépett életbe, mivel az utóbbi híd nem volt járható gyalogosok számára. A B terv az volt, addig megyünk délnek, ameddig nem találunk egy hidat az autópálya felett ami Buchsba visszahoz.

Alagút és autópálya

Első pillantás a Rajnára és a bicajútra a gátról

Rajna és Liechtenstein

Tehát a ragyogó napsütésben elindultunk északnak valami kis gyalogos úton, majd a megfelelő helyen áthaladva a sínek alatt eljutottunk a buchsi szemétégetőhöz. Ez a szemétégető szolgáltatja a városnak a fűtéshez az energiát. Aztán átmentünk két kis patakon - az egyik az volt, amelyik mellett délebbre futottam még ősszel. Majd az autópálya alatt átvezető alagút után a Rajna töltéseihez értünk. Itt felmászva azt láttam, ami egy ismerősöm már mesélt: az egész töltés teje bicajútnak van megépítve. Frigyes nagy bicajos enba, és beszéltük is vele, hogy igen jó lehet errefelé bicajozni mondjuk egy szép tavaszi napon.

Bicajozásra, görkorizásra egyaránt alkalmas és még a táj sem randa

Liechtenstein hercegsége a képen. Kb. ennyi az egész.

A kanyaron túl látszik az a zátony, amire kimásztunk

Összeszűkül és felgyorsul a folyó


Ilyen ereje lesz a Rajnának

Egyből ott, ahol felértünk a gátra volt egy ilyen kősziget. Fel akartam rá menni, de a Rajna olyan hülyén folyt, hogy öröm volt nézni. Nem olyan volt, mint mondjuk a Tisza, amelyik általában kanyarokban vált mederoldalt. Hanem szinte 4-500 méterenként változott a folyása a folyónak. A kőzátonyokat nem tudja olyan könnyedén kimosni a folyó, mint a homokzátonyokat, ezért kényszerül ilyen mértékű csapongásra. Ugyanakkor ezek miatt a zátonyok miatt a meder - ami igen széles volt - sok helyen annyira leszűkült, hogy szinte hegyi patakként rohant valami iszonyú energiával a Rajna. Nem tudtuk megtippelni, mennyi lehet a mélysége, de nagyon hidegnek tűnt.

Holdbéli táj

Buchs és a szemétégető a Rajna szemszögéből nézve

Ennyire tiszta

Pechünkre amit kinéztem zátonyt, a mi oldalunkon is víz vette körül. Nem mertük megkockáztatni, hogy esetleg átugrás után nem tudunk majd visszajönni, mert a gát oldala elég meredek volt, hatalmas terméskövekkel kirakva. Kicsit távolabb láttunk egy hasonló szigetet ezért elsétáltunk odáig. Ott szerencsére le tudtunk ereszkedni a Rajna medrébe.

A készülő gyaloghíd, előtte zátonyon átfolyó Rajna

Itt jobban látszik

Videóra is felvettem

Ami meglepett, hogy iszonyat mennyiségben hevertek a lapos fehér kavicsok a zátonyon. Látszott a víz csiszoló ereje. Ezen a zátonyon sétálgattunk és próbáltuk a víz erejét megörökíteni videóval, ami persze nem sikerült. Lényegében éppen senkiföldjén, a két ország határán sétálgattunk. A háttérben látszottak Liechtenstein hegyei, Buchs szemétégetője és a Santis csúcsa. Miután körbemászkáltuk a szigetet, és megfelelő mennyiségű követ, megfeneklett fát indítottunk útjára a sziget déli részénél kikapaszkodtunk a töltésre.

Itt a leírás

És itt az eddig megvalósult rész

Visszafelé megcsodáltunk pár érdekes dolog. Egyik ilyen volt a félig víz alatt lévő kőzátonyon keresztben átfolyó víz játéka. Aztán találtunk egy félig kész gyaloghidat a két ország között. A felírat szerint az erőműben termelt eneriga egy részét megkapná Liechtenstein. Aki jobban tud németül, az bővebb információkhoz juthat ezzel kapcsolatban.
Nagyon szép napos délután volt, ezért nem csoda, hogy ilyen sok sétáló, bicajozó és görkorizó emberrel találkoztunk a Rajna partján.

Híd és zúgó Buchs Kapujában

Jó lehet itt lemenni kenuval. Lehet?

Zúgó a Rajnán

Az autópálya hídnál az a meglepetés ért bennünket, hogy gyalogosok nem mehettek fel a hídra, csak Liechtenstein felé. Buchsba kerülővel tudtunk csak eljutni. Itt nagyon jól nézett ki a Rajna: kisebb zúgó alakult ki a híd lábánál. Aztán megtaláltuk azt a hidat, amelyik segítségével át tudtunk kellni az autópálya felett.

Arról jöttünk a kanyarból

Előtte a Rajna parton felfedeztünk egy második világháborús bunkert, amely a folyót és az autópályát vigyázta. Sajnos nem lehetett bemenni, elég erős vasajtó zárta le.

Bunker második világháborús kukával felszerelve

Autópálya és bunker

Közben lassan sötétedni kezdett, hiszen már négy óra jócskán volt. Ahogy eltünt a nap a hegyek mögött egyből lehetett érzeni, hogy zuhan a hőmérséklet és sietni kell hazafelé. Végül ött lyukadtunk ki, ahol régebben futni jártam. Kb. fél ötre értünk haza a hotelba, ahol fürdés után póker, filmnézés és a holnapi tervek konkrétizálásával töltöttük az estét.

Ez megint nem az a patak

Az már ott a város