Második típusú találkozás

Mikor St. Moritz felé száguldottunk vonatunkkal a hegyeken át, egy második típusú ufóészlelésben volt részünk. A vonat mellett egy patak futott, és a patak felett repült ez a gép igen gyorsan. ;)
Szerencsére a fénykép jól sikerült, bár a terep nem volt egyszerű. A svájciaknak F18-asaik vannak, de ez nem az. :) Várom a sikeres megfejtéseket a gép típusára vonatkozóan.

2008. Október 30, Buchs

Ma reggel kinéztem az ablakon és hóesés képe fogadott. Csináltam pár képet és videót az idei első hóról.

Sajnos a hó 90%-a estére elolvadt, de még előtte szép látványt generált a közeli hegycsúcson.

Hetedik hét

Ez a hét különleges volt, mert Miáék meglátogattak. Eredetileg csak Mia jött volna pár napra, de a képektől, amit küldtem, a család is kedvet kapott. Így október 23-án, mikor a normális emberek városszétveréssel töltik idejüket, így emlékezve 56-ra, mikor ugyanezt tették, a család felpakolt és elhúzott ide Svájcba. Ez a húzás azért nem volt egyszerű, mert egész napot igénybe vette.

Csütörtök-Péntek

Ráadásul Svájc a rondábbik arcát mutatta: mindent tejfehér köd és 5 fok körüli hőmérséklet vett körül. Kb. a munkám végeztekor érkeztek meg. Elmentünk sétálni a Rákos-patakhoz, amely inkább pisztrángos patak nevet érdemelné meg, tekintve, hogy rákot nem, pisztrángot sűrűn látok benne. Persze ez alapján a budapesti rákos patak is kaphatna más nevet.

Bizakodóak voltunk és folyamatosan csekkoltuk az időjárás jelentést, hogy ahhoz időzíthessük a programokat.

Péntekre jó időt jeleztek, ezért amíg én a bitekkel küzdöttem, a család Luzernbe látogatott. Sajnos az időjárásjelentés nem volt pontos és a város ködben úszott. Így nem tudták átérezni a város igazi szépségét. Ezért viszonylag korán hazaértek. Bevásárlás után - grill csirke nemzeti eledelünké vált - még sötétedés előtt elsétáltunk a tóhoz, majd fel a várba. Sajnos innen sem volt jobb a kilátás. Blökivel semmi gond nincsen, teljesen szocializálódott. Étteremben is velünk van, csendesen elfekszik az asztal alatt. Régen volt már az az időszak, mikor ugatott és ugatott kajálás közben.

Szombat: Sankt Gallen és Zürich

Szombatra és vasárnapra még szebb időt mondtak. Ennek ellenére reggel valami brutális köd volt. Terveink között szerepelt a Bodensee meglátogatása, majd Sankt Gallen és Zürich megnézése. Mikor a Bodenseehez értünk ugyanaz az átláthatatlan ködfelhő fogadott, mint útközben az autópályán. Nagyon kiábrándító volt, mert kb. 30 méter volt a látótávolság. Így a tóból csak a partot láttuk, ahol sétáltunk egyet. Kb. 5 fok lehetett. Egyedül a kutya élvezte ezt az időt, de neki is inkább a madarak és a fű tetszett. Nem is töltöttünk sok időt a tónál, tovább indultunk Sankt Gallen felé, ahol már kalandozó őseink is jártak.

A Sankt Gallen apátság

Sankt Gallenről még 9 évesen olvastam először, de csak régi mondákat. Amit tudtam, hogy van itt egy híres katedrális. Nekem mindig fenntartásaim voltak a templomokkal és a vallással kapcsolatban. Mindig úgy gondoltam a vallásra, hogy egyrészt az emberek halálfélelme szülte, és ez készítette el a lélek fogalmát is. Egyszerűen nem értem, hogy lehet olyat mondani, hogy mondjuk egy kutyának nincsen lelke. Legalább annyi van, mint egy embernek. Szóval ez a lélek az egyik legbetegebb fantáziája az emberiségnek. Másik érv a vallás mellett, amiért megszületett, az a hülyék kordában tartása. Hány milliárd ember nyomorgott a vallás miatt? Nem csak a háborúkra, hanem az egyszerű középkori paraszti életre is gondolok itt. Hány ember gürizett és adózott és tűrt, hogy majd odaát jó lesz neki. Aztán nem lett jó.

Ekkora teremben igen kicsi az ember.
Tipikusan az a fajta templom, ahol az rpgs meséim játszódtak.

Tehát bennem ilyen és ehhez hasonló Istemkáromló gondolatok fogantak meg az idők folyamán a vallással szemben. Ezért általában nem tudom értékelni a templomokat sem.
A templomhoz kis utcákon át vezetett az út. Éppen piac volt, olyan régimódinak tünt a város közepén. A templomnegyed kiépítése nagyon tetszett. Nem csak arról volt szó, hogy letettek egy darab templomot a város közepére oszt jólvan. Egész templom és kiszolgálóépület komplexumot hoztak létre. Nagyon impozáns volt. Még a főtemplomba is belestünk. Olyan igazi nagy katedrális volt, mint amiben régen a szerepjátékos mesék játszódtak. Sajnos itt is nagy volt a köd, sőt, 600 méter magasan voltunk, benne egy felhőben. Úgy az egész város felhőben úszott, mint amit nálunk néha vidéken lehet megfigyelni. De mondjuk ilyet még nem láttam városban.

A sétálóutcán mentünk vissza a kocsihoz, amit egy parkolóházban hagytunk. Érdekes megfigyelés, hogy Svájcban mindenhol parkolóházakkal vannak tele a városok, nem pedig egymás hegyén hátán parkoló kocsikkal. Nem hiszem, hogy nálunk ezt valaha megoldják, pedig sokkal szebb lehetne a város.

Zürich

Zürich felé menet megálltunk az autópályán szendvicset enni. Itt már igazi Svájc-szag fogadott bennünket. Svájcban több mint 1800 településen gyártanak sajtot. Ezért olyan kedvelt és elterjedt állat a tehén.

Így néz rád a csoki és a sajt.

Mintha fél Magyarország tehéntenyésztéssel foglalkozna. De valahogy bele is illik a tájba, nem bántja annyira az ember orrát. Érdekes volt, hogy eléggé lepusztult wc-t találtunk, de az is automatizált volt. :) Ahogy elhagytuk a megállót és közeledtünk Zürichhez úgy tisztult a felhő-köd.

Még Zürich előtt kisütött a nap és végre igazi kék svájci eget láthattunk. Sajnos Zürich környékén nem sok nagyobb hegy van, bár tiszta időben látni párat a városból.

Bevezető úton jó kis dugóval találkoztunk. Célunk egy parkolóház - egy szabad hellyel rendelkező parkolóház - megtalálása volt. Szépen átmentünk a folyón és elhaladtunk a pályaudvar mellett, amely teljesen a város központjában van és eddig csak belülről láttam. Végül hosszas kanyargás után a Beethoven utcában sikerült megállni. Parkolás után ezen az utcán sétáltunk le a tó partjáig.

A tó partja parkosítva volt. Jobbra láttunk egy szökőkutat, elsétáltunk arrafelé. Az útikönyv [Lonely Planet: Switzerland] elvileg Zürichben igen sok szökőkút található, több mint 1000 darab.

Mindegyiknek iható a vize és bevett szokás, ha a vendég egy étteremben vizet szeretne inni ,és van a közelben szökőkút, bezony a pincér nem lesz rest onnan meríteni a poharat. :) Hogy ebből mi igaz, nem tudom, mert nem ültünk be vizet inni sehova.

Kopjafa és az emlékezés virágai Zürichben.
Itt nincsen utcakő hajigálás és kukagyújtogatás

A tóparton sétálva a parkban egy kis 56-s emlékművet találtunk, ami meg volt koszorúzva, virág és mécses volt előtte. Nem ismétlem önmagamat, de kb. mindenkinek eszébe jutott a családból, hogy itt máshogy emlékeznek, mint ott, ahol igazán szépen kellene.

Európa legnagyobb óralapja

A terv az volt, hogy a Zürichsee partján elsétálunk a Limmat folyóig, majd a folyó mentén az első hídig megyünk a bal, azután a jobb oldalán. Egészen a pályaudvarig el akartunk sétálni, ahol egy kis várszerű múzeum van parkkal a folyó mellett. Aztán visszafelé a banhofstrasse-n, Zürich legforgalmasabb sétálóutcáján jutunk el a parkolóházig.

A tó mellett sétálva éppen befutott egy hajó, amelyen tömeg volt. Valószínűleg nem sétahajózásra használják, hanem inkább normális közlekedésre. A hajóállomásnál volt egy nyílvános, ingyenes wc és benne wcpapír, szappan és kéztörlő. Csak úgy érdekességként. A városban igen nagy tömeg volt, de azért lehetett közlekedni.

A kutya és a Zürichsee

Sokan ettek gesztenyét, mi is vettünk. Imádom a gesztenyét, csak nehéz igazán jó alapanyaghoz jutni odahaza. Elkészíteni pedig nem tudom jelenleg, csak megvenni. A gesztenye az egyetlen dolog, amit nem fizet a cég.

Nem azért, mert ez valami extra dolog, hanem azért, mert a gesztenyések nem képesek normális számlát adni. Szóval gesztenyét eszegetve, fényképezgetve sétáltunk el a Banhofig.

Bementünk a parkba, amiről kiderült, hogy valamilyen múzeumnak a kertje és a várszerű építmény a múzeum. Kis időt eltöltöttünk itt, majd elindultunk visszafelé.

Megkerültük a pályaudvar épületét és belefutottunk egy tömegbe. Már idefele áthaladtunk ezen a kereszteződésen, amit már akkor megjegyeztem. Ennek oka, hogy valami brutális mennyiségű ember próbál átjutni a zebrán, ami lámpával van szabályozva. Nekem az járt a fejemben, hogy annyira benne van az emberekben a zebrán körültekintés nélküli közlekedés, hogy valaki biztos le fog lépni a kocsi elé. Mikor átértünk az úton megérkeztünk Zürich leghíresebb utcájába. Ez az utca szinte teljesen sétálóutca és tele van menőbbnél menőbb ékszer, ruha, óra és parfümboltokkal.

Azért majdnem teljesen sétáló utca, mert itt mennek a villamosok is, itt van a végállomásuk. Ez igen zavaró tud lenni, mert ennyi embernek bőven kellene az utca közepe is, hogy normálisan elférjenek.
Persze így a tömeg kénytelen az üzletek előtt elmenni, és talán megkíván valamit, bemegy és vásárol. Engem mondjuk egyik bolt sem tudott lekötni, ahhoz meg nem volt kedvem hogy a Luzernben látott 106.000s óránál drágábbat keressek. Persze biztos hogy a nők azok totálisan leragadnak egy ilyen utcában, főleg ha divatbuzik.

BanhofStrasse és a Banhof

Viszonylag gyorsan kijutottunk a városból. Az első benzinkútnál megálltunk és cseréltünk sofőrt. Az volt a terv, hogy holnap St. Moritzba megyünk, a csapat fele vonattal, másik fele kocsival, és visszafelé cserélni fogunk.

A probléma csupán annyi volt, hogy még nem vezettem após opelját, és lehet hogy nem hegyi terepen kellene kipróbálni első alkalommal. Tehát hazafelé Zürichből én vezettem.

Egész jól ment, semmi probléma nem volt, csak nem éreztem annyira az autó dimenzióit, mint a megszokott Daewoot.

Kimerült kutya Zürich után

Vasárnap: St. Moritz

St. Moritzra még Károly hívta fel a figyelmemet, mikor itt volt. Így ez volt betervezve programként vasárnapra, mikorra megint csak totálisan jó időt mondtak.
Már reggel látszott, hogy most végre nem tévedtek. A szokásos kutyaséta alatt már olyan volt a táj, amilyen szokott: hatalmas hegyek mindenfelé, napsütés és patak.

Kicsit késve indultunk el Chur [Khúr] felé, de sikerült elcsípni a tízórás vonatot. Innen a jegy csak 38 frankba került a két órás útra.

A hatodik

A vonat gyönyörű helyeken ment keresztül. Először a Rajna mellett, ami világoskék hegyi folyócskának látszott. (Itt sikerült elcsípni a 6. ferrarit is.)

Majd egyre magasabbra és magasabbra mentünk. Jöttek az alagútak, először csak néhány, aztán már egész halom. A vonat célja 1800 méter magasan fekvő St. Moritz. Chur pedig kb. 500 méter magasan fekszik.

Közben olyan helyeken megyünk - egyre csak feljebb és feljebb, hogy teljesen bele lehet szédülni. Vannak az alagútak mellett hatalmas viaduktok is. Mindig próbáltuk az alját megnézni, de nem láttuk, olyan magas volt.

Érdekesség még az utazásban hogy a vonatsínek többször hurkot vetnek. Az egyiknél úgy van megoldva, hogy van egy viadukt, majd bemegy a vonat a hegybe. A hegyben az alagút felfelé kanyarodik, szinte egy teljes kör ír le, mielőtt újra kibukkan. Kibukkanás után látod lent jóval alattad azt a viaduktot, amin 5 perce jöttél át.

Nem vagyok egy vonatfun, de ez tényleg jó kis utazás volt. Fényképezés nem volt teljesen okés. Egyrészt nagyon sok esetben az ablakban tükröződtek a dolgok. Másrészt a nagy napsütés hatására sok kép élvezhetetlen lett.

Ott fent megy majd a vonat, ha kijött a hegyből

Az előző kép innen készült

Próbáltam például a Rajnát is levideózni, de a videót visszanézve láttam, hogy nem sikerült még a közelébe sem jutni annak, amit a szem adott. Itt sikerült a patak felett suhanó vadászgép kompozíciót megörökíteni. Később, a képeket szemlélve azt is észrevettük, hogy téglalap alapú ufok követték a vonatot. Gondoltam, beküldöm a képeket, valamelyik ufómagazinnak, hagy magyarázzák bele a saját kis zöldemberkés történeteiket. :)

Mire felértünk a városba, dél lett. A többiek már vártak ránk. A kettes vonattal akartak hazajönni a többiek ezért a tó körbesétálása lett a program. Ezzel úgy el is telt az idő. Próbáltam a gépemmel panorámaképeket készíteni, de szerintem manuálisan kell összerakni őket.

Autóval hazafelé

Visszafelé az út izgalmasabb volt. A hegyek másik oldalán mentünk, ahol nem volt kezdetben olyan szép táj, mint a vonatos oldalon.

Megnéztünk egy tavat, majd nagyon kanyargós úton felkapaszkodtunk a két hegyvonulat közötti völgybe. Itt a völgyben olyan amerikaias táj fogadott. Nagyon sok 180 fokos kanyar volt, amit az opellal simán bevettem olyan sebességgel, amivel a másik kocsival már repültem volna. Hátul a kutya is ingatta a fejét, hogy mi a fenéért nem megyünk már normálisan. Lehet, hogy hányingere is volt, mert hátul jobban érződtek a kanyarok.

Svájci humor: lóval gyalogos felüljáróra behajtani tilos.

Jöttek szembe rendesen autósok és motorosok is. Volt egy neccesebb szitu. Lejtett az út és volt egy legalább 90 fokos kanyar. Jött szembe egy kocsi, és ráelőzött a motoros. Első gondolatom az volt, hogy ez meghalt. De elég erősen beleléptem a fékbe, ami a hülyegyereknek biztosított elég helyet, hogy a hülyegyerek elférjen. Nem teljesen értem, miért kell belátatlan kanyarban hegynek felfelé előzni. Biztos ennyire faszagyereknek érzi magát. Több problémásabb eset nem volt, bár Mia motorosfóbiát kapott az út további részére.

Amerika közepén elhagyatott országút vagy-e

Miután kiértünk ebből a kopárabb részből - ahol a kanyarok miatt nem lehetett nagyon előzni és mögöttem is vergődött már egy sárga sportkocsi - jött egy kicsit könnyebb, egyenesebb szakasz. Gondolkoztam rajta, hogy én is felveszek egy normális tempót, de nem akartam már a csákó agyára menni, hiszen már húsz perce kanyarog mögöttem, ezért elengedtem.

Kamikázék a láthatáron

A következő vezetési akadályok a görög mintára épült városok voltak. Tipikus görög minta a főútba belógó, az utat egy fősre szűkítő kiugró házak forgalomlassító szerepe. Pár ilyen csodafalun átmenve egy gyönyörű tő mellé értünk. Sajnos voltam elég béna ahhoz, hogy ne álljak meg nézelődni egy kicsit, hanem nyomjam tovább az utat. Ezt még most is sajnálom.

Tav, amit sajnálok, hogy nem néztünk meg

Aztán elmentünk pár olyan faluban, amelyet a vonatból már láttunk. Volt alagút és autópálya minden esemény nélkül. Churba érve majdnem elsőre sikerült leparkolnom, de aztán egy kis kanyargással megoldottuk. Apóséknak nem tetszett annyira a vonatút, mert nagyon megtelt a vonat visszafelé.

Érdekes volt a gyalogosok reakciója. Ugye mi is próbálunk nagyon figyelni rájuk, de már túl vannak azon az egészséges határon, ami szerintem normális. Én mielőtt lelépek azért körbesandítok, de sokan anélkül lépnek le, hogy ráeszmélnének, hogy nem járdán, hanem autóúton sétálnak.

Két komolyabb eset történt: elengedtem egy gyalogost, és már indultam volna - vagyis valójában is elindultam - mikor észrevettem hogy teljesen jobbról igyekezett még valaki a kocsi elé lépni, de kb. az ajtó mellől akart még beférni az induló kocsi elé. Aztán apósnál volt egy érdekes szitu. Jött ki a körforgalomból, ami után egyből zebra volt. Valami iqbajnok a járdaszigetre tett egy oszlopot, ami pontosan eltakarta a gyalogost, aki holtnyugodtan kilépett a kocsi elé, ami majdnem elsodorta.

Én még éppen láttam, hogy jön, de a sofőr nem láthatta. A nő úgy utánunk ordított, hogy a csukott ablakon keresztül is hallottuk. Pedig nem mondhatom, hogy após figyelmetlen lenne.

Hazafelé felmentünk Liechtenstenbe a kilátóba, ahol már én is voltam párszor. Éppen ment le a nap, nem volt annyira szép, ahogy reméltük. Sikeres hazaérkezés után pizzázni vittem a családot a megszokott helyre, a hotel mellé. Nekik is ízlett a kaja. Kaja után még a hotelban néztünk egy filmet csak hogy teljes legyen a napunk.

Kirándulás és idő szempontjából ez a nap volt a legjobb. Végre azt az országot látták, amit én szeptember óta csodálok. Mostmár jönnek a rosszidők és be fogunk szorulni a szobákba. Bár mondjuk már most van egy csomó ötlet, mivel fogjuk tölteni a havas hétvégéket.

Hétköznapok a hétvége után

Hétfőn dolgoztam, Miáék pedig a Wallenseehez mentek. Napsütés nem volt, de köd sem. Olyan semmilyen nem volt az idő.

Ködös Wallensee

Mint említettem, Svájcban komolyan veszik a katonaságot. Miáékat is megállították a Wallenseenel egy kis igazoltatásra. Úgy mindent átnéztek, kocsipapírokat, egyéb iratokat. De persze nem volt belőle gond.

Miután hazajöttek a városban sétálgattak. Megnézték a werdenbergi várat megint. Megismerkedtek közben a helyi állatvilág oszlopos tagjaival. Köztük az igazi milka tehénnel is.

Este a ruháimat tettük rendbe, majd befejeztük a filmnézéseket. Nekem sajnos itt már a munka töltötte ki az időm javát és nem tudtam aktívabban résztvenni a dolgokban.

Kedden igazi rossz idő volt, esett, és hideg és köd. A család punnyadt, én a JSF-fel küzdöttem, mint új feladat. A városban tettek még egy levezető sétát, összepakoltak és másnap hazautaztak. Reggel kilenckor sikerült elindulniuk és este hatra otthon voltak.