Kisgépes repülés

Ennek az írásnak már igen régen meg kellett volna születnie. Nehéz így utólag visszaemlékezni, de majd megpróbálom a sok szöveghiányt képekkel feldobni.
Annak idején, mikor még csak szó volt arról, hogy jövünk ki Svájcba, Alex mondogatta, hogy majd kijövünk-hazamegyünk egyszer kisrepülővel. Hiszen ő és a kedvese, Gica pilóta. Nem tudom, Alexnál ez mennyire hobbi, de Gica mondta hogy majd a Malévnél szeretne dolgozni. Kérdéses, hogy fogja ezt kivitelezni, hiszen a Malév mostanában az elbocsájtásairól híres.

Check-in, útlevélvizsgálat, terminál. 3 in 1 a sankt galleni reptéren.

Arra van a wc, az meg ott egy pilóta.

Ott lehet az adatokat egyeztetni a számítógépekkel.

Tehát egyik őszi nap, éppen foglaltam volna repjegyet hazafelé és rákérdeztem Alexnál ezzel kapcsolatban valami apróságra, mikor mondta, hogy ne foglaljak, jönnek ki géppel.
A kisgépes repüléshez nem értek. Ha valami marhaságot hordok itt össze, elnézést mindenkitől. Próbálom pontosan és jól idézni a dolgokat, ahogy történtek, ahogy hallottam és ahogy emlékszem rájuk.

Szóval a kisgépes repülés messze nem olyan, mint a normál utasszállítós repülés. Egyik legfontosabb eltérés a magasság. Kisgép alatt most egy Cesna 182-st értünk, amely olyan 3000 méter fölé nemigen megy. Ezzel ellentétben egy Focker70-es, vagy egy Boing 737s 10.000 méter körül repül. Az utóbbiak 750-950 Km-s sebességgel, míg a Cesna 220nál ritkán megy többel. Tehát az utazás hossza és magassága is eltér. Minél magasabban mész, annál gyorsabb vagy, minél alacsonyabban, annál többet láthatsz.

A gép. Amellyel nem mentünk.

És amelyikkel igen. [Háttérben, a bal hajtóműnél kukucskál.]

Másik fontos dolog - ahogy tapasztaltam - a műszerezettség. A nagygépek tudnak teljesen vakon repülni, hiszen van radarjuk és egyébb olyan műszer, ami egy kisgépbe nem fér bele. Tehát ha belemegy a pilóta egy felhőbe, esetleg eleve úgy száll fel, akkor semmi gond, látja, mi van előtte, csak az ablakon nem lát ki. Kisgépnél mivel ilyen műszerek a legtöbben nincsenek, ezért nagyon sok függ az időjárástól. Úgy is mondhatnánk finoman árnyalva a lényeget: ha szar idő van, a kisgép nem repül. Ha necces az idő, akkor a pilóta dönti el, hogy számára biztonságos-e a dolog.

Háttérben a benzinkút. Éppen tankolunk, csak elém állt ez a gép.

Sorban állnak a jó kis magángépek a kifutón.

Ha mondjuk egy Boing le akar szállni egy reptéren, ahol köd van, átadja a gép adatait a földi irányításnak - talán IFR rendszer? - és az megadja a gépnek a vektorokat, szöget, sebességet. Pont úgy, mint a Még drágább az életed című Brúz Villisz örökzöldben, és a gép leszáll. Feltéve, ha a gonosz terroristák nem hackelik meg ezt a rendszert és nem állítják át a vektorokat pár száz méterrel arrább. Ekkor ugye a gép beleszáll a földbe.
Kisgépnél kb. ugyanez a helyzet, csak ott nincsen IFR hogy elromoljon. Helyette ott az idő. Ha mondjuk a pálya ködben úszik, és műszerek nélkül kell leszállni egy ilyen kis kávédarálóval, szerintem igen sok pilóta rekeszizma összerándulna a rá váró feladattól, hiszen vakon teszi le a gépet.

Felszállás közben az út a Bodeni tó felé.

Bódeni tó közvetlenül a felhőszint alól

Mindezek mellett egy kisgép kb. olyan, mintha egy kocsival repülnél. Annyi hely van benne, és annyira stabil. Meg eléggé hangos ahhoz is, hogy ne tudjál túlságosan kommunikálni a többiekkel, akik elől ülnek. Cserébe egyedi élmény és jó képeket lehet készíteni.

Megjöttek Alexék valahogy hét elején. Elvittük őket kedvenc portugál éttermünke még aznap. Másnap szintén oda mentünk, de az egész csapattal. Az indulás tervezett időpontja csütörtök reggel volt, hogy délután kettőre már a cégnél legyünk, és tudjunk dolgozni. Az időjárásjelentés szép időt mondott egészen péntekig.

Miután átszálltunk a felhőkön ez a kép fogadott

Jópofa település

Mikor csütörtök reggel időben felkeltem rájöttem, hogy az időjárásjelentés mindig akkor bassza át az embert legjobban, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá. Csütörtök reggel olyan hideg és ködös idő volt, hogy Buchsban alig láttam 100 méterre, nemhogy városon kívül. Az induló állomás Sankt Gallen volt, ahol egy kis magán reptér működik. Webkamerán lehetett nézni az időjárást és a gépeket is. A sok jó kis Jet között igen aprónak tünt a cesna! Odafelé sikerült eltévednünk, körbejártuk még Sankt Gallent és megnéztük a Bodenseet is. Most sokkal szebb volt, mint mikor Miáékkal erre jártunk, de most sem láttunk messzebb száz méternél.

Kiránduló utak futnak fel a hegyre

Jellemző volt ez az elszórt tanyaszerkezet

Ilyen kalandos körülmények között elvetődtünk végre a reptérre, ami méreteiben egy tecsó áruházat teljesen alulmúlt. Mindenesetre bementem és leültem, amíg Alexék előkészítik a gépet a repüléshez. Terveink alapján hamarosan indulunk - ez volt tíz felé.

Az osztrák alpok legmagasabb része

Ott legel a beefsteak

Aztán nézegették az időjárásjelentést, meg telefonáltak, meg tankoltak stb. mire szépen lassan elment az idő és eljött dél előtti pár perc. Ez azért kritikus, mert délben bezár a reptér - mint egy csomó dolog itt. Ha bezárt akkor vagy fizetünk 450 frank pluszt és felszállhatunk, vagy várunk fél kettőig. Éreztem, hogy szorít az idő, de Alexék és Gica nagyon bizonytalanok voltak a repülést illetőleg, hiszen ködben úszott az egész környék, a Gicának meg nem volt túl nagy tapasztalata IFR-es (Instrument Flight Rules) repülést illetően. Szóval valahogy negyven felé kimentünk a géphez és beültünk. Igencsak eltörpült a többi gép mellett. Kb. olyan érzés volt beleülni, mint egy kocsiba, csak kevésbé tünt biztonságosnak.

Ez szerintem az Inn

Erről a képről a II. vh jutott az eszembe. Főleg ilyen gépen ülve.

Szóval ott voltunk 50-kor indulásra készen, de a torony nem engedett felszállni bennünket, mert hogy már belelógna az ebédszünetbe. Puff neki. Le a motort, vissza az épületbe. Nagyon utálok várni és az időmet cseszni, de itt ez a helyzet volt. Párszor átvillant az agyamon, jobb lett volna tegnap elmenni nagygéppel hazafelé. Aztán csigalassúsággal elmúlt a másfél óra és ott ültünk megint a gépben, megkaptuk a felszállási engedélyt.

A felszállás igen rövid távon történt, csupán száz méterek kellettek. Mire az épülethez értünk, már elég magasra szálltunk. Aztán jött a felhő, amitől a Gica nagyon tartott. Ha jól vettem ki a dolgokat, a vektorokat ami alapján repülni kell a földi irányítástól kapták és az adott vektoron bizonyos ideig kellett repülni, aztán ráfordulni a másikra. A repülés legkomolyabb műszere egy GPS volt, amelyet repülésre kapcsoltak át.

Ezt a házat így elfogadnám...

Elég gyorsan átmentünk a felhőn - legalábbis szerintem. A felhők felett látszott pár csúcs, de a környéket végig felhőzet fedte. Aztán szép lassan elkezdett szakadozni és valahol a németek felett már látszott a talaj is. Nem repültünk túl magasan ezért igen sok érdekes dolgot lehetett látni. Sajnos nem volt nálam túl sok térkép, nem tudtam teljesen jól tájékozódni. A képek szépek lettek, sajnos sokszor nagyon bejátszott a köd vagy a felhő is. Ennek ellenére érdekes dolgokat lehetett látni, például erdő közepén, hegy tetején ház, érdekes domborzati képződmények.

Valaki összefirkálta a mezőt: OVP. ?

Ami zavaró volt, hogy igen hangos volt a gép, beszélgetésre nem volt lehetőség. Aztán miután meggyőződtem, hogy tud repülni ez az izé, amiben ülök egész jól el tudtam magam engedni.

Ez a táj úgy nézett ki, mint egy számítógépes játék grafikája

Távolban a Duna látható

Autópálya mellett fekvő szélerőművek Bécs után

Jópárszor kereszteztük az autópályát, amelyiken szoktunk közlekedni. Érdekes volt nézni az araszoló kocsikat. Repülőt talán kettőt láttunk összesen, elég nehéz volt őket észrevenni, pedig jóval nagyott látókörrel rendelkezel mint egy kis kerek ablak valamelyik normális járaton.

Az autópálya Bécs után

Egyik legnagyobb ellenségünk az idő és a sötétedés volt. Sajnos kelet felé repülve mégjobban sötétedett és mire a Fertő tavat kereszteztük már egész alkony volt. Jó nagy tó és érdekes, hogy teljesen körbenőtték a nádas belsejét a horgászkunyhók.

Fertő-tó osztrák oldalról

Teljesen beépült horgászkalyibákkal

A nádasban mélyebbnek tünt a víz.

Győr felett gyorsan átsuhantunk. Mire észbe kaptam már a fősuli épületei felett suhantam, ahol tizenéves korom szép éveiből kettőt is eltöltöttem, mielőtt kivágtak volna. Itt le kellett szállni, mert nemzetközi repülőtérre kell leszállni a vámvizsgálat miatt. Ami további költség volt. Leszálltunk a sötétben, odagurultunk a reptér épületéhez. Jött a vámos, köszöntünk neki, legombolta érte a pénzt, kifizettük a leszállás-felszállás díjját - csak úgy magyar módra - és már mentünk is tovább.
A következő célpont a tököli reptér volt. Itt már teljesen sötétben szálltunk le. Előtte elmentünk a hatos út felett, amin egybefüggő kocsisor volt ki és be egyaránt. Aztán pár gyárkémény mellett suhantunk el és landoltunk a betonon. Ez a leszállás sokkal jobb, simább volt, mint a másik Győrben.

Leparkoltuk a gépet, majd a Gica egyik ismerőse elvitt bennünket a csepeli osünig. Oda jött Alex tesója és így értem haza a kisgépes repülésből.

Koponya alakú tó

Összefoglalva nem volt rossz, mondhatjuk: tettem ide is egy pipát. Ha egyből fel lehetne szállni akkor ez lenne a leggyorsabb utazási módszer. A többi kényelmetlenséget meg el lehet viselni simán. Kár, hogy a tájból igen keveset ismertem fel. :) Ha legközelebb repülök vinnem kellene térképet.